Ezentúl a templomkertben emlékeznek

Hatvanhét évvel a kárpátaljai magyarságot ért legnagyobb tragédia után a református templomkertben gyűltek össze a helybéliek emlékezni. Palkó Katalin, a KMKSZ Tiszasalamoni Alapszervezetének elnöke köszöntötte a vendégeket, Kovács Miklóst, a KMKSZ elnökét, Balogh Líviát, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnökét, Szallár Sándort, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnökét, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetőjét, Malinics Galinát, Tiszasalamon polgármesterét, Maha László történészt, a Csapi Széchenyi István Középiskola igazgatóját, Snep Román római katolikus plébánost és Kótyuk Zsolt református lelkészt.

"Ez a történet 1944-ben kezdődött, amikor a megszálló szovjet csapatok úgy döntöttek, hogy jól érthető terrorakcióval lépnek be Kárpátaljára – kezdte ünnepi beszédét Kovács Miklós. – Úgy döntöttek, hogy az általuk szabadságszeretőnek, nyakasnak tekintett magyar nemzetet egy gyilkos akcióval törik meg egyszer és mindenkorra... Ez a történet akkor lesz lezárva, amikor a magyar nemzet vagy eltűnik – és akkor azt lehet mondani, hogy az a csapás, amit akkor mértek ránk, hosszú távon mégiscsak halálosnak bizonyult, soha többé nem álltunk már talpra, – vagy a másik befejezése a történetnek az lehet, hogy mégiscsak felállunk. A nemzet mégiscsak magára talál, és képes lesz összetartani, összefogni. Képesek leszünk felsőbb szempontokat figyelembe véve egyéni szempontokat félretenni."

Balogh Lívia így fogalmazott: "Hogy mi történt azoknak a kárpátaljai magyar férfiaknak a lelkében, akiket ártatlanul vittek el, akik nem tudták, hogy mi történik otthon a feleségükkel, a gyermekeikkel, mi történik a közösséggel, a templommal, azt a mai középkorúak és fiatalok nehezen tudják átélni.

Minden bizonnyal csak erős hittel élhették túl azok, akik megélték ezeket a kínokat. Azzal a hittel, hogy egyszer véget ér ez a borzalom, hazakerülhetnek és építhetnek tovább egy közös jövőt. E tragikus esemény máig élő hozadéka a magyar emberek szívébe beköltözött félelem, amely ma is magyar lelkeket gyilkol. Túl sok ma Kárpátalján az a magyar, aki fél emlékezni, fél vállalni magyarságát, fél részt venni a magyar jövő építésében. Mi, akik eljöttünk ma megemlékezni, tudjuk, a magyar jövő közös erőfeszítésből építhető csak fel. Úgy, ha vállaljuk közös múltunkat és jövőnket is. "

Maha László történész szívhez szóló szemléletességgel és pontos tárgyilagossággal idézte fel az egykori események részleteit, idézve korabeli parancsokat, jelentéseket, visszaemlékezéseket. Majd felolvasta a salamoni áldozatok nevét, fejet hajtva előttük.

Snep Román római katolikus plébános az emlékművön olvasható, Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből vett igét idézte: "Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?" "Ez az Ige adott hitet és kitartást azoknak, akik a II. világháború, illetve a sztálini terror áldozatai lettek. Ez volt számukra a biztató. Vajon ezek a szavak mondanak-e valamit most nekünk. Ha félelem van a szívünkben, ha nincs hitünk Istenben, akkor ezek a szavak akár gúnyolódásnak is tűnhetnek. Hisz elhurcolták őket és meghaltak. Hol volt az Isten, aki segíthetett volna rajtuk? Igenis az Isten segített rajtuk! Hisz nem lettek a táborokban öngyilkosok, hanem hittel, kitartással élték meg a rájuk mért tragikus sorsot. Ez a hit őrizte meg azokat, akik haza jöttek."

Kótyuk Zsolt református lelkész hangsúlyozta: "Velünk van az Úr! De hogy megmaradjunk, szükséges, hogy mi is vele legyünk. Áldott, szép példa, hogy most itt vagyunk együtt, magyarok, több felekezet tagjai. Ha ebben a hitben, ebben az Istenhez való ragaszkodásban megmaradunk, ha bármilyen ellentétnél fontosabb lesz Isten szava, ha bármilyen haragnál, harcnál, küzdelemnél előrébb való lesz a békesség üzenete, mert felebarátai vagyunk egymásnak, testvérek, Isten gyermekei vagyunk. Ha ez lesz minden vitánknak a vége, akkor lesz megmaradás. Mert aki az Úrral van, azzal az Úr."

Végül Varga Patrícia, Leskó Vivien Vanda és Apsay Rebeka Szép Ernő- és Túrmezei Erzsébet-verseket szavalt. A szép hangú Fekete Melinda tanárnő a Trianoni himnuszt énekelte, majd a helyi asszonyokból és lányokból álló énekkar szolgált.

Végül a megjelentek elhelyezték az emlékművön a megemlékezés virágait és koszorúit.


Vissza a hírekhez