Hagyományőrző szüreti mulatság Csapon

Az idén sem maradt el a KMKSZ helyi alapszervezete által rendezett szüreti bál, amelyre a bezárásra ítélt nagy múltú Kárpáti étteremben került sor 2012. október 22-én mintegy 100 fő részvételével. Az esemény anyagi feltételeit a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nél elnyert pályázat biztosította.

Balogh Lívia, a KMKSZ Csapi Alapszervezetének elnöke megnyitójában köszöntötte a jelenlevőket, a meghívott vendégeket, és mindenkinek jó szórakozást kívánt.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Bacskai József, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának főkonzulja, Szalipszki Endre, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulja, Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke és dr. Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke.

Bacskai József főkonzul pohárköszöntő szavai azt a gondolatot sugallták, hogy a kárpátaljai magyarság olyan, mint a tájra jellemző kiírthatatlan öntermő szőlőfajták, erős gyökérzettel rendelkezik, s a napokban zajló szüreti mulatságok és egyéb hagyományőrző programok is e közösség élniakarását bizonyítják.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a szólás lehetőségével élve röviden méltatta az 1956-os magyar forradalom 55. évfordulóját, miközben párhuzamot vont az akkori magyarországi események és a kárpátaljai magyarság jelenlegi problémái között.

Az est kitűnő hangulatáról a péterfalvai Kokas banda gondoskodott, amely rövid idő leforgása alatt ezúttal már másodszor szórakoztatta a csapi magyarokat. Színvonalas muzsikájuk, Kokas Erzsébet autentikus előadása hamar meghozta a gazdagon terített asztal mellett ülők nótás kedvét. Óriási sikere volt a táncháznak is, amelyben csupán a hely szűke miatt nem tudott mindenki részt venni. A bál utolsó harmadában a modern zene kedvelői perdülhettek táncra.

Örvendetes, hogy az est résztvevőinek többsége fiatal volt, ami nemcsak arról tanúskodik, hogy nagy igény van a kulturált szórakozásra, hanem azt is jelzi, hogy a kárpátaljai magyarságnak van jövője.


Vissza a hírekhez