Martonyi: indokolt volt az UMDSZ-szel kapcsolatos döntés

A magyarigazolványok kiadásával kapcsolatos vizsgálat eredményével kapcsolatban – az elkészített anyag minősített voltára tekintettel – a külügyminiszter nem hozhat nyilvánosságra adatokat, annyit azonban közölt, hogy az eredmények alátámasztják azon döntésüket, miszerint az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) felelősségvállalási nyilatkozatát nem fogadják el – derül ki Martonyi Jánosnak a szocialista Szabó Vilmos írásbeli választ igénylő kérdésére adott válaszából.

A magyar diplomácia vezetője a parlamenti honlapon elérhető tájékoztatásában emlékeztet: a Külügyminisztérium 2010. október 8-án adta ki közleményét arra vonatkozóan, hogy a magyarigazolványokkal kapcsolatos rendezetlen körülmények miatt felfüggeszti az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség jogát a vízumok beszerzéséhez szükséges támogató nyilatkozatok kiadására.

Ezt megelőzően, júliusban rendelkeztek arról, hogy meg kell szüntetni az UMDSZ jogát a magyarigazolványok kiadására – folytatja, kitérve arra, hogy a vizsgálat lefolytatását Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára kezdeményezte ezzel egy időben annak kiderítése érdekében, hogy kit terhel a politikai felelősség, amiért valószínűsíthetően jogosulatlanok is hozzájutottak magyarigazolványokhoz.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes még tavaly július elején döntött arról, hogy Kárpátalján csak a beregszászi és az ungvári magyar konzulátusok adhatnak ki magyarigazolványokat, mert az arra jogosultaknál jóval többen kaptak igazolványt. Mint akkor az MTI-nek elmondta, vizsgálatot rendelt el amiatt, hogy több magyarigazolványt adtak ki, mint ahányan magyarnak vallják magukat Kárpátalján.

Németh Zsolt külügyi államtitkár akkor az UMDSZ-t tette felelőssé az "anomáliáért", a szervezet azonban visszautasította a jogosulatlan magyarigazolvány-kiadással kapcsolatos állításokat. A külügyi államtitkár úgy fogalmazott, hogy az UMDSZ öt kárpátaljai irodáján keresztül feltételezhetően "olyan politikai és gazdasági körök jutottak magyarigazolványokhoz, amelyek visszaéltek az okmányokkal".


Vissza a hírekhez