Munka után tüzes táncok

Az Avas festői hegyvonulata csodaszép keretbe foglalja a nagyszőlősi járási Gyulát, ahol is július 26-án tartották meg a falunapot, hogy kellemes órákat szerezzenek az egész heti munkában megfáradt helybeli lakosoknak, ami szemmel láthatóan sikerült is.

A rendezvény nyitányaként Sápi Sándor gyulai polgármester üdvözölte a megjelenteket, s kívánt nekik kellemes kikapcsolódást. Egyúttal pedig emlékeztette az egybegyűlteket az elmúlt év kiemelkedő eseményére, a községi orvosi rendelő felújítására, melyre még a távoli Nagy-Britanniában is gyűjtést szerveztek a helyi református egyházközség angliai testvérgyülekezetei, a Claygate-i és a Pitersfieldi Anglikán Egyházközség, valamint a két településen élő baptista, evangélikus és római katolikus gyülekezetek.

– Ez a falunap hagyományos, és mégis különleges – fejtette ki Kádár Jenő gyulai református lelkész. – Hagyományos, mert a korábbi évekhez hasonlóan, angliai testvéreink esztendőnként ismétlődő megérkezésének az időpontjára van időzítve, akik orvosokként, tanárokként, lelki gondozókként és ifjúsági munkásokként foglalkoznak egy héten át a helybeliekkel. Különleges viszont ez a rendezvény azért, mert a falunap kulturális programját az idén a Gyulai Református Gyülekezet állította össze, s valóra vált egy régi álmom, hogy nincs külön faluközösség és egyházközség, hanem egyetlen egység van, hisz’ az előbbi lényegében azonos az utóbbival – szögezte le a felszólaló. Majd arra hívta fel a figyelmet, hogy széthúzás helyett inkább fogjunk össze, mert ha ezt tesszük, csodálatos dolgokat érhetünk el, s szavai alátámasztására példaként hozta fel az orvosi rendelő felújítását, a polgármesteri hivatal körüli tereprendezést, mely lassan virágoskertté teszi a nevezett területet, a parókia szépülését, illetve a templomi padok felfrissítését, újrafestését.

– Isten szeret bennünket, s azért szeret, hogy szeressük Őt és egymást – fejtette ki a lelkipásztor. – Ha így teszünk, Isten örül nekünk, örüljünk hát mi is egymásnak.

– Igen régóta ismerem már Gyulát, a község lakóit, s tudom, hogy két dolgot vesznek nagyon komolyan: a munkát és a szórakozást. De ez a nap most a pihenés és a szórakozás napja, ehhez kívánok mindenkinek jó hangulatot – szólt az egybegyűltekhez Milován Jolán, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke. Csetneki Katalin, a helyi KMKSZ-alapszervezet elnöke arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a falunap idején sem szabad megfeledkeznünk mártírjainkról, s felkérte a Gyulai Általános Iskola két tanulóját, hogy helyezzék el a megemlékezés virágait a 2. világháború hősi halottainak és a sztálini lágerek áldozatainak a közös emlékművénél.

Ezzel lezárult a rendezvény hivatalos része, s következett a kulturális program, melynek keretében vallási tárgyú énekekkel lépett fel a helybeli református gyülekezet énekkara, a Remény ifjúsági együttes, a két nagy-britanniai gyülekezet énekcsoportja, illetve a Beregszászból érkezett Antal István és felesége. Verssel és dalokkal vallották meg hitüket a vasárnapi iskolások. Színdarabbal lépett fel a Mezőváriból érkezett keresztyén ifjúsági pantomimcsoport, s ugyancsak színpadra léptek a Gyulai Művelődési Ház Zenekedvelői Klubjának a tagjai (vezetőjük: Csetneki Ferenc), akik énekeket, népdalokat, sanzonokat, illetve néptáncokat adtak elő. És hogy ne csak a lelkek lakjanak jól, kondérban főtt az ízletes gulyásleves, mellyel testileg is táplálták a falunap résztvevőit.


Vissza a hírekhez