Dupka becsődölt, de magáénak tekinti-e a kudarcot az UMDSZ?

A szerkesztőségünk birtokába jutott információk szerint a Szülőföld Alap Iroda 2009. április 23-i hatállyal felmondta szerződését a magyar-magyar kapcsolattartási támogatás ukrajnai lebonyolításával megbízott Unió Kárpátaljai Jótékonysági Alapítvánnyal, melynek elnöke Dupka György UMDSZ-alelnök.

E tárgyban intézett levelet Zilahi László, a Szülőföld Alap Oktatási és Szakképzési Kollégiumának elnöke Barta Józsefhez, aki a KMKSZ-t képviseli a testületben. Mint a levélben olvasható: "A felmondást az indokolta, hogy az Alapítvány a támogatási szerződésben meghatározott elszámolási kötelezettségének nem tett eleget, a jelzett hiányosságokat pedig többszöri felszólítás ellenére sem orvosolta. Ezen túlmenően egyes esetekben késedelemmel teljesítette a kérelmezők felé fennálló fizetési kötelezettségeit." Egy ilyen esetről lapunk is beszámolt. Idézzük olvasónk levelét: "...2008 áprilisában beadtam a munkácsi információs irodán a kérvényt ez ügyben, ahonnan azt szépen továbbították is az ungvári központi irodába. Miután minden szükséges okmányt csatoltam, egy hónap múlva mégis jött egy hiánypótlásra felszólító levél Ungvárról, melyben az általam már egyszer beadott fénymásolatokat kérték ismét. Jó, legyen. Azt azért nem gondoltam, hogy még 2009 februárjában is hiába megyek irodába és bankba egyaránt."

Mondhatnánk: épp ideje, hogy betelt a pohár... A dolog érdekessége azonban, hogy Zilahi úr 2009. május 4-én kelt levelében arra kéri Barta Józsefet: május 6-ig távszavazás formájában - a többi kollégiumi taggal együtt - szavazzon egy pályázati felhívás szövegéről, amely felhívás alapján a Kollégium május 12-i ülésén már dönteni lehessen "a beérkezett pályázatokról, kiválasztva az új lebonyolító szervezetet, biztosítva ezzel a kárpátaljai magyarság számára a támogatás folyamatosságát."

Óhatatlanul felmerül a kérdés: ilyen rövid idő alatt mikor hirdetik meg a pályázatot, s mely szervezet képes arra időben, a feltételeknek megfelelően jelentkezni? Vagy talán épp az a cél, hogy csak egy szűk kör szerezzen tudomást a dologról? Esetleg valahol valakik azt is sejtik, ki lesz a pályázat nyertese...? Netán ismét az UMDSZ?

Elégedetlenek az információs irodákkal is?

Meg nem erősített hírek szerint Ungvárról Beregszászba, a magyar állami támogatásból létesített, s azóta az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) által használt Európa-Magyar Házba helyezik át az ugyancsak az UMDSZ által működtetett kárpátaljai információs irodák irányítását, amelyek egyebek mellett a magyar igazolványok kiadását, illetve érvényességük határidejének meghosszabbítását intézik Kárpátalján. Változás várható állítólag az irodaigazgatói poszton is: Dupka Györgyöt, az UMDSZ alelnökét Zubánics László, az UMDSZ berkeiben működő Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke váltaná.

Tekintettel arra, hogy a tervezett változások érinthetik mindazokat, akik igénybe kívánják venni az információs irodák szolgáltatásait, szerettük volna megkérdezni Dupka Györgyöt az átszervezésről és annak okairól, ő azonban többszöri próbálkozásunk ellenére is "elérhetetlen" maradt számunkra, ami - valljuk be - nem túl elegáns eljárás egy közfeladatokat ellátó intézmény vezetőjétől.

Miután hivatalosan nem sikerült információhoz jutnunk, kénytelenek voltunk közvetett forrásokra támaszkodni az események hátterének feltárásában. Információink szerint a váratlan székhely- és igazgatóváltást az indokolja, hogy az információs irodák ungvári vezetése nem tudott megbirkózni a rá háruló feladatokkal, magyarán, az ügyintézés nem érte el a kívánt színvonalat. Egyesek összefüggésbe hozzák a mostani átszervezést azokkal a tavalyi híresztelésekkel is, miszerint bizonyos körökben az információs irodák által állítólag jogtalanul kiadott magyar igazolványok iránt érdeklődtek, bár ezt a feltevést konkrét tények eddig nem támasztották alá.

Hogy meggyőződjünk ezen információk helytállóságáról, felhívtuk Zubánics Lászlót, Dupka György állítólagos utódját az igazgatói poszton, ő azonban cáfolta a kinevezéséről szóló hírt. Kérdésünkre válaszolva az Ukrajnai Magyar Nemzeti Tanács elnöke nem tagadta, hogy az UMDSZ és a magyar Miniszterelnöki Hivatal illetékesei között "elvi szinten" szóba került az igazgatóság áthelyezésének kérdése, tudomása szerint azonban konkrét döntés még nem született az ügyben. A politikus ugyanakkor további konkrét információkkal nem kívánt szolgálni, mondván, sem jogi, sem egyéb kapcsolata nincs "ezzel a rendszerrel" (ti. az információs irodákkal).

Érdeklődtünk az átszervezésről a magyar Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkárságán is, ahol elismerték, hogy valóban "van mozgás" ezen a téren, az ügyben nyilatkozni illetékes Gémesi Ferenc államtitkár azonban külföldön tartózkodott, így őt nem sikerült elérnünk.

Mozgás tehát van, információ viszont nincs.


Vissza a hírekhez