Rodostóból hozták a facsemetét

A Turul-ünnepséget követően került sor annak a platánfacsemetének az ünnepélyes elültetésére, amelyet az ismert extrém sportoló, Hidvégi-Üstös Pál egyenesen Rodostóból szállított a Turul-emlékműhöz.

Az előzményekről tudni kell, hogy Hidvégi-Üstös Pál elhatározta: a Rákóczi-szabadságharc lezárása, a szatmári béke 300. évfordulója alkalmából kerékpárral járja végig a szabadságharc legfontosabb helyszíneit Rodostóból indulva. Az út során számos településen egy-egy kisebb távra többen is csatlakoztak hozzá. A sportoló és csapatának tagjai június 28-án indultak útnak Rákóczi utolsó lakhelyétől, az emlékmenet távja mintegy 3100 kilométert tett ki.

Indulás előtt a túra résztvevői és a kezdeményezés támogatói fákat ültettek Rodostóban a Rákóczi-emlékműnél, de magukkal is vittek facsemetéket a hosszú útra. Hidvégi-Üstös Pál egy-egy marék földet is hozott magával az emlékmenet helyszíneiről, és ebbe ültette el a fákat több településen a védnökök bevonásával.

A kerékpáros és kísérői július 17-én, a Turul-ünnepség napján érkeztek Tiszapéterfalva és Tiszaújlak határába, a Turul-emlékműhöz, ahol ünnepélyesen elültették a magukkal hozott facsemeték egyikét dr. Tilki Attila parlamenti képviselő, Fehérgyarmat polgármestere, a kezdeményezés egyik fővédnöke, valamint dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke, a kárpátaljai fővédnök, továbbá az akció kárpátaljai koordinátorai és a fácska későbbi gondozói – Barta József, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnöke, Virág László, a KMKSZ Tiszapéterfalvi Alapszervezetének elnöke, Bencze Rudolf, a KMKSZ Tiszaújlaki Alapszervezetének elnöke társaságában.


Vissza a hírekhez