Folytatódik a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark fejlesztése

Tizenegy évszázaddal ezelőtt a Vereckei-hágón átkelt honfoglalók egy csoportja – a Tisza-menti rónára érve – letelepedett a mai Tiszacsoma község határában, hogy a jelenleg Kárpátaljának nevezett területen ugyanebben a korszakban megalapított többi falu lakosságához hasonlóan, gyepűvédő közösségként védje Magyarország északkeleti határát. S bár a hajdani helységet később elsodorta a történelem óriás folyama, a múlt nyomait kutató régészek 1986 és 2003 között feltárták az ősi község temetőjét, majd rábukkantak a korabeli település nyomaira is. 1996-ban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség emlékparkot hozott létre a honfoglaláskori temető területén, ahol a Szövetség minden évben megemlékezik történelmünk egyik legfontosabb eseményéről, a honfoglalásról. Az idén pedig tovább szépül e nagy jelentőségű történelmi emlékhely.

– A KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezete pályázatot nyújtott be a Szülőföld Alaphoz az emlékpark fejlesztése, szebbé, vonzóbbá tétele céljából, melyet meg is nyertünk, s a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma is hozzájárult a május végén megkezdett, jelenleg is folyamatban lévő munkálatok elvégzéséhez – fejti ki Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke. – A park karbantartása érdekében kisgépeket, szerszámokat vásároltunk, így könnyebbé vált az egyhektárnyi terület gondozása. A sövénynyírást, gyomirtást, kaszálást stb. követően a tiszacsomai KMKSZ-alapszervezet aktív tagjai nyír-, kőris-, hárs-, illetve örökzöld tujafacsemetéket ültettek el a park területén, többek között a bejáratnál, valamint a fából emelt, stilizált kaput formázó emlékműhöz vezető út mentén, s a fatelepítés tovább folytatódik. A meglévő padok mellett újabb, tetőszerkezettel is ellátott pihenőhelyeket tervezünk készíteni, hogy minél nagyobb kényelemben érezhessék magukat az emlékhely látogatói, legyen hol megpihenniük a turistáknak, s ugyancsak az ő érdeküket szolgálja, hogy mellékhelyiséget is építünk a parkban.

– Tervezzük, hogy a bejáratnál magyar és ukrán nyelvű információs táblákat állítunk fel – jegyzi meg Rácz János, a tiszacsomai KMKSZ-alapszervezet elnöke, az emlékhely karbantartója. – A táblákat már beszereztük, hátravan viszont a szövegek bevésetése, mellyel a közeljövőben készülünk el, s ki kell még cserélnünk a stilizált kapu egyes, elkorhadt részeit is – fűzi hozzá.

– A park fejlesztéséhez kapcsolódik, hogy európai szintű megoldást találjunk a bejárat kialakításához, az előtte húzódó árok fölött ugyanis jelenleg még csak egy korlátokat nélkülöző, viszonylag keskeny betonhíd ível át – veszi vissza a szót Sin József. – Azt szeretnénk, ha az Emlékpark egy gyakran látogatott történelmi emlékhellyé válna a kárpátaljai magyarság és az anyaországbeli turisták számára. Elkerülhetetlen a park további infrastrukturális fejlesztése. Egy szépen ívelő fahídat építenénk az árok fölé, melynek terveit már el is készítette Matl Péter, a hírneves munkácsi képzőművész, ám a híd elkészítéséhez további összegekre van szükségünk, így újabb pályázatot nyújtunk be. Szükség lesz egy parkoló kiépítésére is a turisták fogadása céljából.


Vissza a hírekhez