Község az Avas nyugati lábainál

A Tisza-völgyet dél felől lezáró, vulkanikus eredetű Avas-hegység nyugati nyúlványai zöld fényben fürdő erdőkoronát viselve tekintenek alá a végtelenbe nyújtózkodó Szatmári-síkságra, s pompás háttérül szolgálnak a magaslatok lábainál elterülő, sőt részben a lejtőkre is felkapaszkodó, 1390 lelket számláló nagyszőlősi járási község, Gyula számára, mely a történelmi Ugocsa megyét kettészelő jelenlegi ukrán–román határhoz simulva őrzi színmagyar jellegét a gyökértépő asszimiláció által fenyegetett térségben.

A Vérvölgy legendája

A falu neve az ótörök Gyula méltóságnévből ered, s a helybeliek hagyománya szerint őseik – a közeli, ma román területen található Tamásváralja lakóihoz hasonlóan – török származású kunok vagy besenyők voltak, majd osztozva a Magyarországra az Árpád-korban betelepült népvándorlás kori török népelemek sorsában, később elmagyarosodtak. A falut elsőként egy 1396-ból származó oklevél említi meg mint a királyházai, nyalábvári uradalomhoz tartozó községet, így földesurai megegyeztek a birtok mindenkori tulajdonosaival: Drág vajdával, a Perényiekkel, a Rákócziakkal, majd a Károlyi grófokkal.

Középkori eredetű, támpillérekkel ékes, szép kis temploma a XV. században épült gótikus stílusban, s csúcsíves ablakai máig megőrizték pompás, kőrácsos mérműveiket. A szentegyház a reformáció idején protestánssá vált, 1752-ben pedig díszes, kazettás mennyezetet kapott, mely azonban a XX. század utolsó harmadára, sajnos, tönkrement. 1795-ben emelt sudár harangtornyát pedig a múlt század derekán villámcsapás rongálta meg, s bár még helyre lehetett volna állítani, a vallásüldöző szovjethatalom lebontotta a népi faépítészet e remekét, így ma csak a harangláb áll a templom mellett.

Az 1717-es tatárjárás idején a támadók egyik csapata a falu déli szélén nyíló völgyön át akarta lerohanni a települést, ám a helyi lakosok – fegyvert ragadva – útjukat állták, s legyőzték az ellenséges hadat. Az ütközetről szóló helyi monda szerint elkeseredett küzdelem bontakozott ki a csatatéren, ahol patakokban ömlött a vér, s ennek emlékére Vérvölgynek nevezték el a küzdelem helyszínét.

1848-ban 60 gyulai lakos lépett be a nemzetőrségbe, a fertősalmási születésű, a szabadságharc bukását követően hosszú évekig gyulai kántortanítóként, majd református lelkészként szolgáló Ladányi Pál pedig gárdonyi rektorként állt be a honvédseregbe, s végigküzdötte a szabadságharcot, többek között részt vett a Jellasics horvát bán Pest felé támadó seregét a Velencei-tónál megállító pákozdi csatában, majd a budai vár visszafoglalásában.

A múlt századi szovjet megszállás azután ebben a kis faluban is véres nyomokat hagyott. 1944 novemberében a sztálinisták 103 férfit hurcoltak el a Gulagra, s huszonnégyük földi maradványai jeltelen tömegsírokban porladtak el.

A földieper hajdani &#quot;fővárosa"

– A falu lakói az 1970-es években kezdtek intenzíven foglalkozni a szamócatermesztéssel, s ennek eredményeként Gyula hosszú időre a földieper igazi „fővárosává” vált. Sok kistermelő a lembergi piacra szállította a közeli Feketeardó vasútállomásán vonatra rakott, ízletes gyümölccsel megpakolt jókora kosarakat, de több felvásárlóközpont is működött a helységben, melyek a kárpátaljai konzervgyárak számára vették át az itt megtermelt szamócát – pillant vissza a múltba Vince Malvin tanácstitkár. – A lakosság túlnyomó többsége ma is a földművelésből él, a kolhoz felosztásakor 1,40 hektárhoz jutottak hozzá a mezőgazdasági nagyüzem volt tagjai, így ha egy család több tagja is kolhozistaként kereste meg a kenyerét, azok a családok most több hektáron gazdálkodnak. Ehhez képest a három farmerünk 1,33, 1,68, illetve három hektárt mondhat a magáénak. A kollektív gazdaság nem egy tagja szőlőtáblát, illetve gyümölcsfaültetvényt is kapott a földrészjegye után, de a többség a háztájiban nevelgeti a fáit. Többnyire cseresznyét, kajszibarackot, meggyet, szőlőt, illetve földiepret termesztenek eladásra, ám a két utóbbi gyümölcsfélében az idén nagy károkat okoztak a májusi fagyok.

Az utóbbi években terjedőben van a zöldségfélék (a paradicsom, a paprika, az uborka, illetve a káposzta) termesztése, ám még csak kevesen építettek fóliaházakat. Két felvásárlóközpont is működik a faluban, egyikük a tiszapéterfalvai konzervgyár számára vásárolja fel az uborkát, a paradicsomot s kisebb mértékben a paprikát, míg a Fancsikai Univer Kft. csupán az uborkát veszi át. Malacot, hízót, borjút keveset bocsátanak áruba az alacsony felvásárlási árak miatt, s mivel az 1990-es években még működő tejfelvásárló-központ is rég bezárta a kapuit, így a tehéntartó gazdák már csak a járási központ piacán értékesíthetik a tejet, illetve a tejtermékeket.

Csak kisszámú munkaerőt köt le az ipar, mindössze 15–20 helybeli lakos dolgozik a Nagyszőlősi Kábelgyárban, illetve a járási központ varrodáiban, egyre kevesebb kőműves helyezkedik el a magyarországi építőiparban, míg a csehországi, kijevi, moszkvai építkezéseken senki sem vállal munkát.

Gazdálkodás – több lábon

– A szüleimmel együtt több mint három hektárt művelünk meg – magyarázza Dánics István gazdálkodó, a helybeli KMKSZ-alapszervezet alelnöke. – Két hektáron kukoricát termesztünk, amit a nagyszőlősi nagybani piacon értékesítek, de a májusi szárazság miatt az idén csak gyenge termésre számítunk. Feleekkora területen korai és téli káposztát, paprikát, paradicsomot, valamint krumplit ültetünk, a termést pedig a munkácsi piacon adom el a Rivnéből, Lembergből, illetve Ivano-Frankivszkból érkező viszonteladóknak. Amióta öt évvel ezelőtt vettem egy használt tehergépkocsit, a gyümölcsöket is magam szállítom a piacokra, így ugyanis több pénzt kapok értük, mint ha a helybe jövő felvásárlóknak adnám el azokat. Csak hát lassan elöregednek a gyümölcsfáink, így az idén tavasszal 80 cseresznye-, illetve sárgabarack-csemetét ültettem el a hegyoldalban húzódó ültetvényünkön, valamint a kertben. A szőlőtáblánkon még csak Izabellát termesztünk (a kolhozi időkben csupán magántermőkkel foglalkoztak a kollektív gazdaságban), a szőlőt pedig a nagymuzsalyi borgyár vásárolja fel. De szeretném nemes európai fajtákkal felváltani az amúgy is elöregedett tőkéket. Az idén ültettem 30 tőke Moldován szőlőt, jövőre pedig további 300-at szeretnék telepíteni, s úgy tervezem, hogy a szőlő helyett a bort bocsátanám áruba. Pincészetet akarok nyitni, s belevágnék a borpalackozásba. Számítok a falusi turizmus fellendülésére, s az idelátogató turistáknak adnám el az italokat. A legtöbb bevételünk pedig a földieperből származik, négy–öt éve termesztjük a keményebb, a szállítást jobban bíró, s kellemesebb ízű, holland fajtájú szamócákat, eddig 25 árat ültettünk be velük, de jövőre 50 árra szeretnénk bővíteni a termőterületüket, s fóliaházakat építünk a számukra, nem akarunk még egyszer megszenvedni egy, az ideihez hasonló fagykárt.

Az alapszervezet a fiatalokra és a gazdákra koncentrál

– A KMKSZ Gyulai Alapszervezete az elsők között, 1989-ben alakult meg, jelenleg 386 tagból áll, s a kezdetektől egészen az idei esztendőig Csetneki Katalin töltötte be az elnöki tisztet – tájékoztat Hevesi Miklós, az alapszervezet jelenlegi vezetője. – S az alapszervezet vezetése ezúton is szeretné megköszönni a volt elnök asszonynak több mint két évtizedes önzetlen munkáját.

1990-ben a református templom kertjében emlékművet emeltünk a sztálinizmus áldozatainak a tiszteletére, melyet minden falunap alkalmából megkoszorúzunk, novemberben pedig – a református egyházközséggel együtt – fejet hajtunk a mártírok emléke előtt. Rendszeresen megünnepeljük március 15-ét, megemlékezünk október 6-ról, bekapcsolódtunk a KMKSZ Zöld Programjába, s jelentős számban veszünk részt a tiszaújlaki Turul-ünnepségen. Öt éve működik a teleházunk, 2009-ben pedig pályázatot nyújtottunk be a falunap megszervezésére, amit meg is nyertünk, így abban az esztendőben mi finanszíroztuk a rendezvény megtartását. Tavaly – a Szülőföld Alapnak a KMKSZ megyei szervezete által lebonyolított falunévtábla-programja keretében – felállítottuk a szép, új, címeres, kétnyelvű falunévtáblánkat, s a jelen pillanatig 172 darab, a schengeni vízumhoz szükséges támogatói nyilatkozat kiállításában működtünk közre.

Az elkövetkezendőkben szeretnénk elérni, hogy minél több fiatal lépjen be az alapszervezetbe, s vállaljon ott aktív munkát, ezért sportrendezvényeket fogunk lebonyolítani a számukra a községi futballpályán. A gazdálkodók támogatására létre akarjuk hozni a gazdaszövetséget, mely egy közös pénztár létrehozásával legalább részben megtéríthetné a jég-, illetve fagykárt szenvedett gazdák veszteségeit, jogi személyként sikeresebben vehetne részt a pályázatokon, s nagyobb tételben, viszonylag olcsóbban tudná beszerezni a kistermelők számára a vetőmagokat, a műtrágyákat, illetve a növényvédőszereket. Szeretnénk elérni, hogy mind többen termesszenek nemes európai szőlőfajtákat (falunk a szovjetrendszer előtt híres volt a nemes borairól), míg a falusi turizmus fejlesztése érdekében megvásárolnánk egy, a hegyoldalban álló, pincével egybeépült régi présházat, ahol bemutatnánk a szőlészet eszközeit, illetve borkóstolókat tartanánk a turistáknak. A jövő mellett pedig múltunk ápolására is gondolunk, szeretnénk rendbeszedni Ugocsa és Máramaros vármegyék egykori tanfelügyelőjének, az Osztrák–Magyar Monarchia idején élt, s községünkben elhunyt Halmágyi Ferenc síremlékét.

Egy régi és egy most alakuló egyházközség

– A református gyülekezet 431 évvel ezelőtt, 1580-ban született meg, s pillanatnyilag 1300 lelket számlál, ám a múlt évben, sajnos, a 15 keresztelés mellett 22 temetésre került sor – mutatja be egyházközségét Nagy Ferenc gondnok. – 1996-tól az elmúlt esztendőig a helyben lakó Kádár Jenő tiszteletes látta el az egyházi szolgálatokat, ám betegsége miatt már nem tudja elvégezni azokat, így jelenleg Peleskei Béla feketeardói lelkész szolgál a gyülekezetben. 2000 körül visszakaptuk a parókiánkat, s a hívek adományaiból, valamint holland egyházi alapítványok támogatásával felújítottuk az épület elavult tetőszerkezetét. A három hitoktatónk most itt, illetve a község általános iskolájában vezeti le a vallástanórákat, melyeket jelenleg 127 gyermek látogat. S ugyancsak a parókia ad otthont az ifjúsági foglalkozásoknak, köztük a fiatalok Biblia-körének.

Nyolc éve vettük fel a kapcsolatot a nagy-britanniai claygate-i és petersfieldi anglikán gyülekezetekkel, melyek azóta rendszeresen felkeresik a Gyulai, a Nevetlenfalui, az Akli, valamint az Újakli Református Egyházközséget, minden esztendő első felében – Nevetlenfaluban – találkozókat szerveznek a négy gyülekezet presbitereinek, nyaranta pedig egyhetes angol nyelvtábort tartanak a gyulai gyermekek számára.

S a község is sokat köszönhet a brit egyházközségeknek. 2006-ban hozzájárultak az általános iskola korszerűsítéséhez, két évre rá az ő segítségükkel újították fel az orvosi rendelőt, jelenleg a holland World Servants Segélyszervezettel, a magyarországi, érdi Egymásért Alapítvánnyal, az osztrák Marika Barátai Egyesülettel, valamint az Alsó-ausztriai Önkormányzattal együtt támogatják az óvodánk felépítését, s minden esztendőben orvoscsoportot is hoznak magukkal, melynek tagjai ittlétük alatt fogadják a helybeli betegeket.

Diakóniai bizottság is működik a presbitériumon belül, melynek tagjai karácsony táján ajándékcsomaggal lepnek meg 30–35 szegény sorsú családot, szükség esetén kihelyezzük a perselyeket beteg hittestvéreink megsegítésére, s élelmiszerekkel támogatjuk a Tiszapéterfalvai Református Líceumot.

– A lakosság túlnyomó többségét alkotó reformátusok mellett 70–80 görög katolikus hívő is lakik a faluban, akik vasárnaponként, illetve ünnepek alkalmából korábban a nevetlenfalui, a batári vagy a csepei görög katolikus templomot látogatták, ám három éve létrehozták a saját egyházközségüket, s azóta én szolgálok a faluban. Az idén eddig három gyermeket kereszteltem meg, két fiatal párt eskettem meg, míg temetésre még nem került sor – fejti ki ifj. Harangozó Miklós csepei parochus. – Egyelőre magánháznál tartom meg a szent liturgiát, de 2008-ban – a Magyar Katolikus Püspöki Kar, valamint egy olaszországi római katolikus egyházközség támogatásával – hozzáfogtunk a templomépítéshez, mely lassan a végéhez közeledik, s az idén, július 20-án felszenteljük az Isten házát.


Vissza a hírekhez