A magyar honvédelmi miniszter Kárpátalján

Nem hivatalos látogatást tett Kárpátalján múlt csütörtökön Hende Csaba magyar honvédelmi miniszter.

A magyar hadügyek irányítóját Ungváron hivatalában fogadta Olekszandr Ledida kárpátaljai kormányzó. &uqot;Szót váltottunk a magyar–ukrán együttműködés perspektíváiról, arról, hogy a határátkelés megkönnyítése közös érdek, hiszen Magyarországnak elsőrendű szempontja, hogy a határon túl élő nemzetrészek és az anyaország közötti kapcsolattartás a lehető legkönnyebben bonyolódjék" – mondta el lapunknak a miniszter a találkozót követően.

A kormányzóval folytatott megbeszélésen szó esett többek között az Ismét Vereckénél Rákóczi-ballada munkácsi, beregszászi és ungvári előadásairól is.

A tárcavezető ezután a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) ungvári székházában találkozott Kovács Miklóssal. A Szövetség elnöke tájékoztatta vendégét a kárpátaljai magyarsággal kapcsolatos aktuális kérdésekről. Szóba került többek között azoknak a kárpátaljai magyaroknak az Ukrán Biztonsági Szolgálat általi zaklatása, akik állítólag magyar állampolgársági esküt tettek májusban a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusán.

Hende Csaba ezután Munkácsra utazott, ahol a vár Zrínyi Ilona termében fogadást adott az ukrajnai magyar szervezetek, a történelmi egyházak vezetői, a kárpátaljai magyar közélet szereplői, valamint a megye és a város vezetői tiszteletére. Üdvözlő beszédében Hende hangsúlyozta: a magyarságnak ugyan gazdag a múltja, de a jövőjét nem ez fogja meghatározni, hanem az, hogy miként fognak egymásra figyelni a szűkebb és a tágabb közösségen belül. Az MTI tájékoztatása szerint a Rákóczi-szabadságharc ruszin résztvevőire utalva nagyon fontosnak mondta a jövő szempontjából a magyarsággal együtt élő más nemzetekre való odafigyelést, egymás segítését és a békés együttélést.

A délutáni órákban a miniszter megkoszorúzta Zrínyi Ilona és Petőfi Sándor szobrát a munkácsi várban, majd megtekintette Munkács nevezetességeit.

Visszatérve a várba a miniszter az esti órákban részt vett a helyi cserkészcsapat ünnepélyes fogadalomtételén, majd beszédet mondott a Rákóczi-ballada ősbemutatója előtt. „Küldetésünk ma, hogy mi magunk is elnyerjük a szabadságot” – fogalmazott a Rákóczi-szabadságharc tanulságaira utalva.

Az előadást követően Hende Csaba Martonyi János magyar külügyminiszter megbízásából átadta Vaszil Beleny szobrásznak műveiben a magyar tematika magas színvonalú megjelenítéséért A Magyar Külügyek Szolgálatáért Érdemérmet.


Vissza a hírekhez