In memoriam Fakász Mihály

Életének 61. esztendejében Barkaszón elhunyt Fakász Mihály pedagógus, ismert helytörténész.

Fakász Mihály Munkácson született 1950. augusztus 27-én. Középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte. Az Ungvári Állami Egyetem fizika karán szerzett diplomát 1976-ban, azután pedagógusként dolgozott Bátyúban.

Az oktatás mellett élénken foglalkoztatta a hely- és hadtörténet. Az 1980-as évek végétől rendszeresen jelentek meg írásai e tárgyban kárpátaljai és magyarországi folyóiratokban. Első, Bagu Balázzsal közösen, Szakáll Mihály álnéven írt könyve 1994-ben jelent meg Vidékünk nemzetőrségének történetéből (1848-1849) címmel, majd 1999-ben következett a Tanulmányok az 1848/49-es szabadságharcról Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros megyékben című kötet, amelynek társszerzői Bagu Balázs és dr. Deák Ferenc voltak. Az utóbbi években fiával, Fakász Jánossal folytatta kutatásait. Ezek eredményeként jelent 2002-ben Északkelet-Magyarország a szabadságharc viharában című közös munkájuk. Legutóbb, 2006-ban, önálló kötettel jelentkezett Sasfészek a Latorca völgyében címmel, amely a munkácsi vár történetét dolgozza fel. Lapunkban, a Kárpátaljában is rendszeresen jelentek meg történeti tárgyú írásai.

Munkásságát 2005-ben oklevéllel ismerte el az Anyanyelvi Konferencia. Magyarországon és Erdélyben tartott előadásaiért többször is oklevéllel tüntették ki.


Vissza a hírekhez