A háromszor született falu

A Nagyszőlősi járás délkeleti részén, az ukrán — román határon fekvő Nevetlenfalutól két kilométerre egy több mint 800 lakost számláló község, Batár éli mindennapjait. A települést három autóbuszjárat köti össze a külvilággal, melyek Feketeardóból Ungvár, Tiszapéterfalváról Beregszász, valamint Gyuláról Nagyszőlős felé indulva, kora reggel ejtik útba a helységet, s csak késő délután, illetve este visszatérve haladnak újból keresztül a kis falun, mely így napközben tömegközlekedési eszközökkel elérhetetlen.

Flamandok, magyarok, ruszinok

Batár az egyik legrégibb ma is lakott ugocsai település, melyről már a Szatmár vármegyei Mikola község 1216. évi határjárásáról szóló okmányban is olvashatunk, s ugyanebben az esztendőben tesz róla említést a Váradi Regestrum, mely szerint bizonyos Bélteleki Pál testvére megölésével vádolta meg a Batárt lakó flamand telepeseket, akik azzal próbálták magyarázni tettüket, hogy tolvajláson érték az áldozatot, s a lopás miatti felháborodásukban végeztek vele. Eszerint tehát a községet a távoli Flandriából érkezett jövevények alapították, ám az 1241-1242-es tatárjárást követően már nem találjuk nyomaikat, amiből arra következtethetünk, hogy ezt a falut is elpusztította a mongol-tatár áradat. A vész elmúltával magyar jobbágyok népesítették be újra a községet, mely 1350-től évszázadokon át a Szatmár vármegyei Vetésy család birtoka volt, s a XV. század második felében néhány évig közigazgatásilag is az Ugocsát dél felől határoló megyéhez tartozott. A főutaktól oldalra eső falut elkerülték a XVI—XVII. század háborús pusztításai, az 1717-es utolsó magyarországi tatárjárás azonban másodszor is megsemmisítette a községet, melybe a dúlás után máramarosi ruszinok települtek be, s bár később magyarok is költöztek a faluba, majd kezdetét vette a szláv jövevények elmagyarosodása, Batár lakói — az 1773-ban kelt hivatalos helységösszeírás szerint — még a XVIII. század utolsó harmadában is főleg ruszinul beszéltek. A falu jegyzőjének 1862. évi jelentése azonban már a magyart jelöli meg a lakosság nyelveként. A XIX. század folyamán tehát újból magyarrá vált a település, melyben a Sztojka, a Dánics, a Marozsán, valamint a Kapta számít a legelterjedtebb vezetékneveknek.

A dohánytól a földieperig

— A kolhozrendszer idején nagy hagyományai alakultak itt ki a dohánytermesztésnek, s a kollektív gazdaság felbontása után is, amikor 75 árjával osztották szét a mezőgazdasági nagyüzem földjeit a volt kolhoztagok, valamint a községben lakó állami alkalmazottak között. Sok helybeli lakos ültette tele parcelláit az említett ipari növénnyel, melynek kiszárított leveleit a Beregszászi Dohányfermentáló Üzem Rt. vásárolta fel — magyarázza Sztepanyuk Angéla, a KMKSZ Batári Alapszervezetének az elnöke. — A 2000-es évek elején viszont az uborka vált slágerré, 3-4 esztendővel ezelőtt pedig többen is nagyobb földterületeken kezdték nevelni a paprikát. Akik nem rendelkeznek saját gépjárművel, azok a faluba érkező felvásárlóknak adják el a zöldségféléket, míg a gépkocsitulajdonos gazdák — a magasabb ár reményében — a nagyszőlősi, illetve a munkácsi piacon teszik pénzzé a termékeiket. Időközben viszont a környező falvakban elterjedt a földiepertermesztés, s már nem egy batári lakos is 50-60 árat ültet tele ezzel a gyümölccsel, melyet lembergi, ivano-frankivszki, illetve kijevi viszonteladók vásárolnak fel. Öt-hat helybeli polgár pedig farmergazdaságot alapított, 3-5 hektárt kitevő kisbirtokaik mellett több parcellát is bérbe vettek falubelijeiktől, s megpróbálkoztak a nagybani sertéstenyésztéssel, ám az alacsony felvásárlási árak miatt már nem nevelnek annyi hízót, mint korábban.

A falura jellemző, hogy sokan dolgoznak az építőiparban. A rendszerváltást követően, bő egy évtizedig, többen éltek meg az építkezéseken keresett pénzből, mint a mezőgazdasági termékek eladásából. Nyolc esztendővel ezelőtt, az uborkatermesztés beindulása után viszont fordult a kocka, s ma már a lakosság nagyobbik fele a földből igyekszik eltartani magát. Tíz-tizenöt helybeli lakos a Nagyszőlősi Kábelgyárban keresi meg a kenyerét, néhányan a Tiszapéterfalvai Cipőgyárban helyezkedtek el, pár batári férfi pedig a távoli Spanyolországban vállal idénymunkát, ahol birkanyírással foglalkoznak.

Elemi iskola — egy szétbontott öreg ház vályogtégláiból

— Korábban nyolcosztályos iskola működött a községben, ám miután 1985-ben megnyitották az új Nevetlenfalui Általános Iskolát (ezt három évvel később középiskolává bővítették), a mi oktatási intézményünket elemi iskolává minősítették át, miközben két épületünk egyikében óvodát alakítottak ki — vált témát alsóosztályos tanítónőként dolgozó beszélgetőtársam. — A 4. osztályt befejezett batári gyermekeket három évig iskolabusz szállította Nevetlenfaluba, az ottani nyolcosztályos oktatási intézménybe, ám 1989-ben megszüntették a járatot, s attól kezdve a helybeli diákok gyalog vagy kerékpárral jártak át a szomszédos községbe, ami télen vagy esős időben kifejezetten kellemetlen volt a számukra. Három évvel ezelőtt azonban újból munkába állítottak egy iskolabuszt, ám ennek reggelenként kétszer kell fordulnia, hogy be tudja vinni Nevetlenfaluba a szép számú batári tanulót (a most folyó tanévben például 113 iskolást szállít be).

Az elemi iskolában hat tanító oktatja a kisdiákokat, jelenleg harmincat, s örömünkre szolgál, hogy az utóbbi években sok egykori tanítványunk tanul tovább a különböző kárpátaljai felsőoktatási intézményekben. Az iskolaépület viszont nagyon régi, az 1950-es években épült egy szétbontott lakóház vályogtégláiból, s még szerencse, hogy a KMPSZ támogatásával 2001-ben el tudtuk végeztetni a falak külső vakolását, felújítottuk az elavult tetőszerkezetet, s újrafedtük az épületet, emellett iskolabútorokat, szemléltetőket és szépirodalmi kiadványokat is kaptunk a Pedagógusszövetségtől, míg a járási oktatási osztály támogatásával a közelmúltban lecsempéztük a folyosót, valamint az étkezdét.

Egyházközség — növekvő születésszámmal

— A görög katolikus egyházközség 1991-ben éledt újjá, mintegy hétszáz tagot számlál, s míg a 2000-es évek elején az 1990-es évekhez képest felére csökkent a születések száma, addig az utóbbi két évben 20-30 százalékkal több újszülöttet kereszteltünk meg, mint a megelőző esztendők során — mutatja be egyházközségét Szűcs Viktor parochus. — Amióta Batáron szolgálok (1997-ben neveztek ki ide), a temetések száma minden évben meghaladta a születésekét, s a tavaly fordult elő első ízben, hogy ugyanannyi gyermeket hajtottunk keresztvíz alá (szám szerint tizenhármat), mint ahány hittestvérünket kísértük ki a temetőbe. Hitoktatásban 1991 óta részesítjük a gyermekeinket, a foglalkozásokra a helybeli iskolában kerül sor, s az idén 15 elsőáldozó számára érnek véget a vallástanórák. Megjegyezném viszont, hogy az elsőáldozást követően sem hagyjuk magukra a fiatalokat, rendszeres jelleggel ifjúsági foglalkozásokat szervezünk a számukra.

2005-ben kaptuk vissza a parókiánkat, melyben korábban iskola, majd állami óvoda működött, ám az utóbbi 1997-ben bezárta kapuit, s az épület hosszú éveken át használaton kívül állt. A holland World Servants Segélyszervezet támogatásával azonban 2006-ban felújítottuk az egykori parókiát, melyben újból megnyitotta kapuit a községi óvoda. Az épület továbbra is egyházi tulajdonban maradt, ám az intézmény alkalmazottait az állam fizeti, emellett az élelmiszerek megvásárlásába is besegít, míg a szülők havi 75 hrivnya befizetésével járulnak hozzá az óvoda működtetéséhez, a Szülőföld Alaphoz benyújtott pályázatokat megnyerve pedig részben sikerült felújítani a helyiségek bútorzatát. Jelenleg 15 alkalmazott dolgozik a gyermekintézményben, köztük öt óvónő, akik az idei esztendőben 41 apróságot nevelnek az óvoda falai között.

Egy fiatal gyülekezet

— Mi, batári reformátusok korábban a Nevetlenfalui Református Egyházközséghez tartoztunk, s a szomszédos községbe jártunk át, hogy részt vehessünk az ottani protestáns szentegyházban megtartott istentiszteleteken. Az 1990-es évek elején azonban Seres János akkori nevetlenfalui, valamint a néhai Oroszi Pál akli lelkész felvetették, hogy hozzunk tető alá egy imaházat, mi viszont végül is úgy döntöttünk, hogy nem imaházat, hanem templomot építünk — emlékezik vissza ifj. Máté Károly református gondnok. — 1994-ben megalapítottuk a gyülekezetünket, s az akkori gondnok, a mára elhunyt Barna Gyula vezetésével hozzáfogtunk a templomépítéshez, melyet több holland segélyszervezet, valamint a Kárpátaljai Református Egyházkerület is támogatott, emellett a hívek között is akadtak, akik pénzösszegeket adományoztak a nemes célra, míg sok gyülekezeti tag térítésmentesen dolgozott az építkezésen, s háromévi munka eredményeként, 1997-ben fel is szenteltük a templomunkat.

Gyülekezetünk jelenleg 102 tagot számlál, évente általában 5-6 esküvőre, ugyanennyi keresztelőre, és 3-4 temetésre kerül sor. Tizenöt-húsz gyermek részesül hitoktatásban, az alsósok vallástanóráira a helybeli elemi iskolában, míg az 5-9. osztályosok foglalkozásaira a Nevetlenfalui Középiskolában kerül sor. Az istentiszteleteket Seres János, a Máramaros-ugocsai Református Egyházmegye esperese, valamint Mészár István batári és tivadari segédlelkész tartják meg. Az egyházkerület diakóniai osztályának köszönhetően pedig minden évben, karácsonykor élelmiszercsomagokat tudunk ajándékozni az egyházközség rászoruló tagjainak, özvegy beteg, idős hittestvéreinknek.

Kisszekerek és kerekeskút-házak

— Amúgy asztalos kisvállalkozóként keresem a kenyeremet — vált témát beszélgetőtársam. — Már az édesapám, a néhai id. Máté Károly is ezt a mesterséget űzte, mellette sajátítottam el annak minden csínját-bínját, s ugyancsak tőle örököltem a műhelyt meg a szerszámok 80 százalékát, míg a munkaeszközök fennmaradó részét lembergi szaküzletekben vásároltam meg, ahol olyan gépeket is árulnak, amilyenek Kárpátalján nem kaphatók. Két éve az öcsém, Gábor is beszállt az üzletbe, hat alkalmazottat foglalkoztatunk, s főleg kerti pavilonokat, illetve padokat készítünk, de kerti dísznek használt kisszekerek, továbbá kerekeskút-házak, létrák, ajtók, ablakok is kerülnek ki a kezünk alól. A fűrészárut volóci járási fakereskedőktől szerezzük be, s megrendelésre dolgozunk. Vásárlóink többnyire a Nagyszőlősi, valamint a Beregszászi járásból kerülnek ki, internetelérhetőségünknek köszönhetően pedig távolabbról, Lemberg környékéről, sőt kisebb számban külföldről, nevezetesen Magyarországról is kapunk megrendeléseket, de a különböző holland segélyszervezetek Kárpátaljára látogató s rólunk tudomást szerző munkatársai is vásárolnak tőlünk különböző árucikkeket, elsősorban kisszekereket. Emellett játszótéri elemeket is gyártunk, ám a különböző óvodák viszonylag keveset rendelnek belőlük, többségüket módosabb magánszemélyek készíttetik a gyermekeik számára.

2008-ban ment a legjobban az üzlet, a gazdasági válság miatt viszont tavaly 40 százalékkal csökkent a megrendelések száma, miközben a deszkák és a gerendák ára 2007-hez képest 30 százalékkal emelkedett, úgyhogy most mi sem vagyunk fényes helyzetben. S hogy milyenek az áraink? Természetesen a legtöbb munkát és nyersanyagot igénylő termékek, a kerti pavilonok, valamint a mászókák kerülnek a legtöbbe, 5500, illetve 6000 hrivnyát taksál az áruk.

Zöld Program, magyarigazolványok, támogató nyilatkozatok

— A KMKSZ Batári Alapszervezete a kezdetek kezdetén, 1989-ben alakult meg Kubinyi Béla nyugdíjas iskolaigazgató kezdeményezésére, s jelenleg 337 tagot számlál — tájékoztat Sztepanyuk Angéla. — Megemlékezünk március 15-ről, október 6-ról, részt veszünk az iskolai farsangi bál megszervezésében. 1996-ban, a KMKSZ Zöld Programja keretében kukorica-, borsó-, illetve napraforgó-vetőmagot osztottunk szét a helybeli gazdák között. Részt vettünk a magyarigazolványok kiállításához kapcsolódó munkában, jelenleg pedig a schengeni vízumhoz szükséges támogató nyilatkozatokkal kapcsolatos ügyintézéssel foglalkozunk.


Vissza a hírekhez