KMKSZ alapszervezeti közgyűlések

Az elmúlt héten folytatódtak a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) tisztújító alapszervezeti közgyűlései: ezúttal a Nagyszőlősi, Munkácsi, Beregszászi, Ungvári és Huszti járásokban került sor a fórumokra.

Tiszaújhelyen Boldog Ferenc elnök beszámolójában kiemelte: a szervezet mindig arra törekedett, hogy a helyi magyarok érdekvédelme mellett a kultúra értékeinek ápolása terén is becsülettel helytálljon. A polgármesteri hivatallal közösen minden helyi rendezvény megszervezésében és lebonyolításában részt vettek. Elmondta még, hogy a tagság 615 főt számlál, a községi tanács képviselőtestülete KMKSZ-többségű. Az elnök elmondta: március 15-én felavatják a kétnyelvű falutáblákat, melyek tartóelemei már a helyükön állnak a település határában.

A tagság egyhangúlag ismét Boldog Ferencnek szavazott bizalmat. A fórumon jelen volt Pintye László, Tiszaújhely polgármestere.

Beregrákoson Tóth Margit elnök a tagság bővüléséről számolt be. A szervezeti élet kapcsán megemlítette, hogy rendszeresen méltatják Petőfi Sándor születésnapját és a magyar kultúra napját, s évente farsangi és gyermeknapi rendezvényt is szerveznek. A közgyűlésen jelen volt Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Középszintű Szervezetének elnöke is, aki többek között olyan fontos kérdésekről szólt, mint a nevelési-oktatási támogatás. Az alapszervezet tagsága ismét Tóth Margitnak szavazott bizalmat.

Csongoron Nagy Sándor alapszervezeti elnök beszámolóját a tavaly októberi választási eseményekkel kezdte, kiemelten szólt a KMKSZ-t érintő eredményekről. A közgyűlésen jelen volt Gulácsy Géza, aki válaszolt a feltett kérdésekre. A tagságot leginkább az egyszerűsített honosítással kapcsolatos kérdések érdekelték. A magyar iskolások támogatása kapcsán elhangzott, hogy a folyósítás feltételeit szigorítani fogják. A Magyarországról kapott támogatás nem automatikus: az feltételekhez kötődik és kötelezettségekkel is jár.

A közgyűlés végén tartott tisztújítás során a tagság ismét Nagy Sándort választotta elnökké.

Nagybégányban Kiss András alapszervezeti elnök számolt be az elmúlt ciklus munkájáról. Beszédében kitért a tavaly őszi választásokra és a kampánymunkára. A közgyűlésen jelen volt Sin József, a KMKSZ BKSZ elnöke, aki összegezte a kettős állampolgársággal kapcsolatos tudnivalókat, illetve további feltett kérdésekre is válaszolt. A tisztújító közgyűlésen a tagság ismét Kiss Andrásnak szavazott bizalmat, alelnöknek ifj.Szimcsera Jánost választották.

Kisbégányban elsőként az alapszervezet elnöke, Komári Ibolya tartott beszámolót. Szó esett a választásról, valamint a település problémáiról. A jövő kapcsán elmondta: a fiatalokat jobban be szeretnék vonni az alapszervezet munkájába. A közgyűlésen jelen lévő Sin József az aktuális kérdésekről szólt. Végezetül az alapszervezet ismét Komári Ibolyának szavazott bizalmat.

Nevetlenfaluban Budaházi Kornélia a választásokról és a tagság aktivitásáról szólva elégedettségének adott hangot. A szervezet a középiskolával közösen rendszeresen méltatja nemzeti ünnepeinket. Az oktatási intézmény kapcsán megemlítette, hogy szeptember 1. óta annak élén Kaliskó Jenő személyében új vezetőt, KMKSZ-tagot tisztelhetnek, aki a szervezettel együttműködve tud dolgozni a helyi magyarokért.

A tagság ismét Budaházi Kornéliát választotta elnökévé.

Ráton Illár Lénárd elnök beszámoló beszédében a választásokról és az elért eredményekről szólt, megemlítve, hogy a tagság a KMKSZ egyéni listájára szavazott a legnagyobb arányban. Felvetődött, hogy az alapszervezet kérvényezze a polgármesteri hivatalnál a kétnyelvű falutábla helyreállítását, valamint az utcanévtáblák megújítását. Említésre méltó, hogy Az év embere díjat legutóbb egy holland állampolgárnak ítélték a településnek nyújtott segítségért. A közgyűlés ismét Illár Lénárdot választotta elnökké. A közgyűlésen jelen volt dr. Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke is, aki rövid tájékoztatót tartott az aktuális politikai eseményekről, illetve válaszolt a feltett kérdésekre.

Tégláson Necze Sándor alapszervezeti elnök beszámolt arról, hogy az elmúlt ciklusban bővült a szervezet tagsága. A jövő kapcsán elmondta: minőségi munkát szeretnének végezni, és a fiatalokat is szeretnénk bevonni a munkába. A közgyűlésen jelen volt Soós Kálmán, aki válaszolt a feltett kérdésekre. Végezetül a tagság ismét Necze Sándornak szavazott bizalmat.

Homokon Petro Ibolya elnök köszöntötte a résztvevőket. "Mit ad nekem a KMKSZ?" - tette fel beszámolójában a kérdést az elnök, kiemelve: számos ember felteszi ugyanezt a kérdést. Majd válaszolt is: "Ha pénzben, anyagiakban nem is sokat, de azért sok mindent mást igen. Elsősorban olyan szervezet tagjai vagyunk, amelyik immár 22 éve munkálkodik önzetlenül a magyarságunkért. Végezetül Széchenyi István Stádium című munkájából idézett: "Csak magunkban a' hiba, de egyszersmind magunkban is a' feltámadási erő!" A tagság ismét Petro Ibolyának szavazott bizalmat. A közgyűlésen jelen volt Soós Kálmán, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke is.

Huszton a szép számmal összegyűlt küldötteknek Puka Éva elnök számolt be az elvégzett munkáról. Elhangzott, hogy az utóbbi időben a tagság 107 új taggal bővült, jelen pillanatban a létszáma 980 fő. A választásokkal kapcsolatban elmondta: mindannyiunknak fel kell dolgozni és végre tanulni belőle. Elhangzott továbbá, hogy pályázati pénzből, lelkes támogatóknak köszönhetően sikerült kitisztítani az I. világháborús katonai temetőt. Továbbra is fontosnak tartja a tagság a hagyományos ünnepek, megemlékezések megtartását. Az ellenőrző bizottság beszámolója után Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke szólt a tagsághoz a választások tanulságaival kapcsolatban, valamint válaszolt a kérdésekre. Józan Lajos huszti református tiszteletes arra figyelmeztetett, hogy legyünk elkötelezett magyarok, és a dolgunkat mindig a távlati cél, megmaradásunk érdekében tegyük tudatosan.

A tagság ismételten Puka Évának szavazott bizalmat. A közgyűlés munkájában részt vett ifj. Sari József, a KMKSZ Felső-Tisza-vidéki Középszintű Szervezetének elnöke is.

Asztélyban az alapszervezet elnöke - aki egyben a település polgármestere is -, Nagy Anikó tartotta meg az elmúlt ciklusról szóló beszámolóját. Kitért arra, milyen terveket sikerült megvalósítani Asztélyban: sikerült felújítani a Szent István-szobor körüli parkot, s megrendezésre került a számos határon túlról érkező vendéget is idecsábító I. Asztélyi Perecfesztivál. A KMKSZ középszintű vezetése részéről jelen volt Horkay Sámuel, a KMKSZ BKSZ alelnöke, aki a kettős állampolgárságról és a schengeni vízumról, valamint a tavaly októberi választások tanulságairól szólt. A tagság ismét Nagy Anikót választotta elnökké.

Macsolán Kocsis Lívia elnök beszámolójában megemlítette, hogy tavaly ősszel megemlékeztek a sztálini lágerekbe ártatlanul elhurcolt magyar férfiakról. Szó esett a tavalyi választásokról és azok eredményeiről, valamint arról, hogy a nevelési-oktatási támogatások ügyintézésének jogát a "KMKSZ" Jótékonysági Alapítvány kapta meg. A közgyűlésen Horkay Sámuel is válaszolt a tagság kérdéseire. A fórum tisztújítással zárult, melynek során a lemondott Kocsis Lívia elnök helyett a tagság Kocsis Lujzát választotta az alapszervezet élére.


Vissza a hírekhez