Kovács Miklós: A politikai döntéshozatal interperszonális determinánsai

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnökének, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárának az elmúlt esztendő utolsó napjaiban könyv alakban megjelent tanulmánya mindenekelőtt a politikatudomány iránt érdeklődők figyelmére tarthat igényt.

"A politikatudományi tanulmányaim során gyűjtött ismereteket értelemszerűen annak a közegnek a konceptualizálására kell felhasználnom, amelyben élek. Ami azt jelenti, hogy a fő indíttatás, amely meghatározza, hogy milyen politikatudományi jellegű ismereteket halmozok fel, az a saját környezetem megértése" - vallja egyebek mellett a könyv bevezetőjében Kovács Miklós. Mint fogalmaz, a dolgozat célja egy olyan fogalomháló kidolgozása, mely alkalmas lehet a nyugati politológia szempontjából elmaradottnak vagy torzultnak tűnő társadalmak és politikai jelenségek ideológiamentes leírására. Indoklása szerint ugyanis "Az elméleti alapproblémát az adja, hogy a politológia fővonalát adó strukturalista-funkcionalista-emancipatórikus paradigma erre alkalmatlan".

A szerző egyúttal rámutat a vállalkozás nehézségeire. Mint a befejező részben írja: "A politikában azonban a viszonyok bonyolultsága okán az ideáltipikushoz közeli helyzetek adják a ritka kivételt. A régebbi korok emberei, akárcsak napjaink instabil viszonyok között dolgozó politikusai (és nem csak ők) jóval kevésbé bíztak valamiféle általános sémák érvényesülésében; az esetlegességeknek kiszolgáltatva jobban félték a sors hatalmát. ... Annyit lehet elmondani egyértelműen, hogy a hatalmi küzdelmek résztvevőinek céljaik elérésekor tisztában kell lenniük tetteik mellékkövetkezményeivel, amelyekről bármikor kiderülhet, hogy azok a fő következmények. ...Az általam ajánlott fogalomháló a személyközi és a dominanciaviszonyok túlsúlyosságát hangsúlyozza - a politika világának olyan felfogását, amelyben a kiszámíthatatlanság a természetes. Ezért lehet - Clausevitz után szabadon - a politikáról is elmondani, hogy az ahhoz szükséges ismeretek igen egyszerűek, politizálni azonban mégis igen nehéz."

A kötet a KMKSZ gondozásában, a Szülőföld Alap támogatásával jelent meg.


Vissza a hírekhez