Az EP-választási győzelem jegyében

A Fidesz nem egyezik ki a Gyurcsány–Bajnai-korszakkal – jelentette ki a Fidesz hét végi budapesti tisztújító kongresszusán Orbán Viktor, a párt újraválasztott elnöke. Beszédet mondott a kongresszuson Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke is, aki a Szövetség küldöttségét vezette.

Az 1216 érvényes szavazatból 1211-en szavazták meg, hogy Orbán Viktor maradjon a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség elnöke. Újraválasztották a négy alelnököt is: Pokorni Zoltánt, Pelczné Gáll Ildikót, Kósa Lajost és Varga Mihályt. Orbán Viktornak nem volt kihívója a pártelnöki poszton, ahogy a négy alelnöknek sem. A Fidesz vezetőjét és az alelnököket újabb két évre választották meg. Orbán Viktor 2003 óta pártelnök, ezt megelőzően 1993 és 2000 között is ő volt a Fidesz első embere.

A kongresszus elfogadta a párt elnökségének a héten kiadott határozatát, amelyben az MSZP-t a többi között felszólítják, állítsa le a privatizációt és vonja vissza az ingatlanadót.

A párt Európa parlamenti választáson elért eredményét az utolsóként felszólaló pártelnök előtt az alelnökök is értékelték. Mindannyian ugyanazzal a következtetéssel: június 7-én az MSZP megsemmisítő vereséget szenvedett, ezért távoznia kell a hatalomból.

A Gyurcsány–Bajnai-korszak végéről beszélt a Fidesz elnöke is. A soha nem látott siker mellett történelmi lehetőségnek nevezte pártja múlt vasárnap aratott győzelmét. "Magyarország olyan lehetőséget kapott, amilyet az életünkben talán soha még egyszer kapni nem fogunk" – fogalmazott beszédében Orbán Viktor. Az EP-választást értékelve azt mondta: ez egy történelmi lehetőség az ország számára és számunkra, mert úgy tűnik, politikai kényszerkoalíció nélkül, csak az emberekkel összefogva, szabadon lehet majd kormányoznunk az országot. "Az országot meg tudjuk tisztítani, a politikát a hazugságtól, a kisstílű hatalmi játszmáktól, a háttéralkuktól és a pult alatti kompromisszumoktól" – tette hozzá.

Orbán Viktor megválasztása előtt egyébként egy 12 pontos személyes programhoz is jóváhagyást kért a küldöttektől, amely a családok, a szabad magyarok és a törvényes rend pártjaként határozza meg a Fideszt, az egyedüli erőt, amely szerinte képes kivezetni a válságból Magyarországot. (hk/fidesz.hu)


A kollektív cselekvés képességének hiánya a nemzet végét jelenti

Kovács Miklós, KMKSZ elnöke a Fidesz-kongresszus résztvevőit köszöntve kifejtette: "A nemzetnek nem úgy van vége, hogy az utolsó etnikai magyar is asszimilálódik vagy elvándorol, hanem úgy, hogy megszűnik a kollektív cselekvés képessége, mert az etnikum tagjainak már nincs áldozatvállalási képessége."

"Ha innen nézzük a kárpátaljai magyarságot, akkor azt kell mondaniuk, hogy nem annyira a megsemmisülés szakadékának a szélén áll, hanem inkább bénultan belelóg. A KMKSZ, az itteni politikai nemzet, ennek az etnikai testnek az ép jobb keze, amelyik a szakadék szélén kapaszkodik" – hangsúlyozta.

A mi perspektívánkból nézve egyértelmű, hogy a magyarországi etnikai és nemzettest távolabb van a szakadéktól, mint mi – tette hozzá –, azonban a mi szakadékunkhoz egy nagyon meredek és iszapos lejtő vezet, amin nagy sebességgel közelednek felénk. A legjobbaknak ebben az iszapban kell megpróbálni fogást találni és lefékezni a csúszást.

"...A másság tiszteletét szeretném önöknek dicsérni, értve ezalatt ugyanazon hadsereg más-más fegyverneméhez tartozó katonák tiszteletét a másik iránt, annak alapján, hogy azok miféle saját Mission Impossible-lel vannak elfoglalva. Én a magam részéről a magyarországi sárharcot nagy tisztelettel nézem, és elismerem, hogy ez a fő hadszíntér, és összességében nézve ezen múlik a legtöbb" – mondta végezetül Kovács Miklós. (hk/fidesz.hu)


Vissza a hírekhez