Ülésezett a KMKSZ elnöksége

Hétfőn Ungváron ülésezett a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöksége.

A testület meghallgatta Kovács Miklós elnöki beszámolóját, majd értékelte a helyhatósági választásokat.

Az elnökség a továbbiakban elbírálta a Szülőföld Alap Kulturális, Egyházi és Média Kollégiuma, valamint az Önkormányzati Együttműködési és Informatika Kollégium továbbpályáztatható programjainak lebonyolítására beérkezett pályázatokat.

Határozat született arról, hogy a KMKSZ alapszervezeti elnökeinek hagyományos őszi konferenciáját november 27-28-án rendezik meg.

Az ülésen elhangzott, hogy az alapszervezeti elnökök konferenciájához kapcsolódva tartja meg soron következő ülését a KMKSZ választmánya. A választmányi ülés napirendjén szerepel majd előreláthatóan a magyarországi vízumok igényléséhez szükséges támogató nyilatkozatok kiadási rendjében eszközlendő módosítások kérdése is.

Mint ismeretes, a magyar kormány korábban a magyarigazolványok kiadása terén tapasztalt visszásságok miatt felfüggesztette az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség jogosultságát a támogató nyilatkozatok kiadására. Ezáltal az egyetlen, a dokumentum kiállítására jogosult szervezet Kárpátalján a KMKSZ maradt, ami szükségessé teszi, hogy a Szövetség módosításokat eszközöljön a támogató nyilatkozatok kiállításának eddigi rendjében - közölték a KMKSZ székházában.


Vissza a hírekhez