Visszaadta a KMKSZ-nek a vereckei emlékművet a magyar kormány

Másfél évtizednyi küzdelem után végre rendeződhet a vereckei magyar honfoglalási emlékmű helyzete, miután a magyar kormány hivatalosan is a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) adta át azt. Az erről szóló megállapodást Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán írta alá múlt pénteken Németh Zsolt külügyi államtitkár és Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke.

A beregszászi főiskola Rákóczi termében megjelentek előtt Bacskai József beregszászi magyar főkonzul olvasta fel az adományozási szerződés szövegét. Ennek értelmében az adományozó, azaz a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma a "Vereckei Magyar Honfoglalási Emlékművet, az emlékmű körüli utak, terek, sziklák tereprendezési munkáit térítésmentesen átadja a terület tulajdonosának, földhasználójának", azaz a KMKSZ-nek "azzal, hogy az emlékmű hosszú távon szolgálja a kárpátaljai és a világ egyetemes magyar közösségét."

Mint emlékezetes, a vereckei honfoglalási emlékmű építését még 1996-ban, a millecentenáriumi ünnepségek alkalmából kezdték el a KMKSZ kezdeményezésére, Matl Péter munkácsi szobrászművész tervei alapján, a Magyarok Világszövetsége, illetve a magyar állam támogatásával. A kiszemelt építési területet ugyan sikerült megszereznie a KMKSZ-nek, ám az ukrajnai hatóságok és az ukrán nacionalista politikai szervezetek ellenállása miatt akkor nem sikerült befejezni a kivitelezést.

A torzóban maradt emlékmű így egy évtizeden át állt a szorosban, kitéve az időjárás viszontagságainak és a rongálók dühének, akik többször is meggyalázták ezt az időközben a Kárpát-medence magyarságának zarándokhelyévé vált emlékjelet.

Az események csak egy jó évtizeddel később gyorsultak fel ismét, amikor a KMKSZ-nek sikerült megszereznie a szükséges építési engedélyeket, s a magyar állam támogatásával végre elkészülhetett az emlékmű. Matl Péter remekművének hivatalos átadására azonban ekkor sem kerülhetett sor, miután a magyarországi szocialista kormányzat finanszírozóként nem volt hajlandó szerződést kötni a KMKSZ-szel. Egyes hírek szerint Budapest azért húzódozott a megállapodástól, mert át kívánta játszani a vereckei emlékművet az UMDSZ-nek. Így végül 2008 áprilisában – félig hivatalosan – csak a létesítmény egyfajta műszaki átadására kerülhetett sor, ami azonban semmit sem oldott meg. Az emlékművet továbbra is "látogatták" a rongálók, ám jogi helyzetének rendezetlensége miatt nem volt mód a hathatós fellépésre ellenük.

A múlt pénteki megállapodás ennek a másfél évtizedes kálváriának a végére tehet hivatalosan is pontot, amennyiben formailag, azaz "papíron" is a KMKSZ tulajdonába adja a létesítményt. Az ünnepélyes aláírási ceremóniát követően Németh Zsolt és Kovács Miklós egybehangzóan reményüknek adtak hangot, hogy a dokumentum végre lehetővé teszi a vereckei honfoglalási emlékmű eddig bizonytalan jogi helyzetének rendezését. Az államtitkár az MTI-nek nyilatkozva még elmondta, hogy a magyar kormány – az ukrán kormánnyal együtt – továbbra is támogatni fogja az emlékmű fenntartását, de a legfontosabb az, hogy az emlékhely jogi státusának tisztázódásával megnyílik az út a magyar honfoglalási emlékmű állami műemlékké nyilvánítása előtt, ami nem utolsósorban védettséget jelent majd számára a rongálókkal szemben.


Vissza a hírekhez