Tárgyalóasztalhoz ült a KMKSZ és az UMDSZ

Augusztus 23-án Beregszászban találkoztak egymással a két kárpátaljai magyar politikai szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) vezetői, hogy az októberi helyhatósági választások kapcsán az együttműködés lehetőségéről tárgyaljanak.

Az előzetes megállapodás értelmében a két szervezet küldöttségei a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola épületében ültek tárgyalóasztalhoz. A KMKSZ Kovács Miklós elnök és az UMDSZ Gajdos István elnök vezette küldöttségeinek mintegy egyórás, zárt ajtók mögött folytatott megbeszéléséről nem szivárogtak ki részletek.

A találkozót követően Gajdos István az MTI tudósítójának elmondta: küldöttségük vázolta a két szervezet választási együttműködésével kapcsolatos elképzeléseit, s megállapodtak, hogy az UMDSZ írásban is megküldi a javaslatait a KMKSZ-nek.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke a megbeszélésen elhangzottakkal kapcsolatban kifejtette: a KMKSZ küldöttsége meghallgatta az UMDSZ együttműködési javaslatait. Arról, hogy elfogadják-e azokat, a KMKSZ elnöksége fog dönteni - fogalmazott. Az elnökség ülésére augusztus 30-án hétfőn kerül sor.


Vissza a hírekhez