"Minden embernek feladata van..."

Asztély lakossága a település községi tanácsa, valamint a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) helyi alapszervezetének közös szervezésében méltatta Szent István királyunk napját.

Az ünnepségre a település határában, a Szent István király parkban került sor. Államalapítónkra az asztélyiakkal együtt emlékezett egy, a Pest megyei Csömör nagyközségből érkezett turistacsoport is. A csoport tagjai között voltak a település művelődési házában működő, Tóháti Ilona vezette Csicsörke Néptánccsoport fiataljai is. Mint megtudtuk, a csömöriek most először jártak Kárpátalján, hogy felkeressék a magyarság történetének jelesebb emlékhelyeit. Céljuk az, hogy fiataljaik ezeket ne csak a tankönyvek lapjait olvasva, hanem saját szemükkel látva ismerjék meg. A megemlékezésre a néptánccsoport tagjai ünnepi műsorral is készültek.

"Ah, hol vagy magyarok tündöklő csillaga" - szólt az ősi Szent István-ének Peres Dóra előadásában az ünnepség nyitányaként, majd Nagy Anna, Asztély polgármestere, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket - köztük Sin Józsefet, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének (KMKSZ BKSZ) elnökét és Nagy János református lelkipásztort. Megemlékezett a szobor készítőjéről, a néhai Elek István fafaragóról is. Az utókor szempontjából a legfontosabb: a szobor Szent István királyra emlékeztet bennünket, aki erős kézzel és józan ésszel képes volt létrehozni a keresztény Magyarországot Európa közepén, s akinek értékrendje a mai napig is magyarságunk mentsvára lehet.

Nagy János tiszteletes a 103. zsoltárból hirdetett igét. Ezt követő prédikációjában arról szólt, hogy hite szerint minden embernek küldetése van. Ennek egyik legszebb példája István királyunk, kinek feladata Isten országának építése volt papok meghívásával az országba, illetve templomok építésével.

Az anyaországból érkezett Pándy Gyula tanszékvezető egyetemi tanár azokról a kihívásokról szólt, melyekkel István királynak meg kellett birkóznia, hogy bevezesse országát az akkori keresztény Európába. Mint elhangzott, királyunk ezeket sikerrel oldotta meg, mert a fiához, Imre herceghez intézett intelmekből is ismert bölcs meglátással munkálkodott.

Sin József arról szólt, hogy immár 927 év telt el István király szentté avatásától. A Kárpátalján élő, a történelem viharai folytán az anyaországtól elszakadt magyarság mindig is igyekezett szem előtt tartani a Szent István-i tanokat, a megörökölt hagyományokat őrizzük, ápoljuk, s meg is akarjuk tartani - tovább őrizvén a magyar kultúrát és nyelvet itt, a Kárpátok alján.

A beszédek után az érdeklődők megkoszorúzták a szobrot.

Az ünnepség ezt követően a faluházban folytatódott. Az érdeklődők színes, gazdag koreográfiájú programot tekinthettek meg a csömöri Csicsörke Néptánccsoport előadásában. A vendégek műsorát viszonozva táncokkal mutatkozott be az asztélyi Kék Ibolya hagyományőrző néptánccsoport is. Az ünnepséget közös ebéd zárta, ahol jókedvű beszélgetés keretében vidám ismerkedés folyt. A vendégek elmondták, szeretnék, ha az első találkozást még több követné, mely kölcsönösen gyümölcsöző kapcsolatokat tartogat mindkét településnek.

Az ünnepséget a KMKSZ BKSZ is támogatta.


Vissza a hírekhez