Az otthonteremtés fontossága

2010. augusztus 22-én, vasárnap ragyogó nyári verőfényre ébredtek Nevetlenfalu lakói, s nagy számban látogattak ki a község futballpályájára, hogy megtekintsék a helyi falunap rendezvénysorozatát, benne a nemzetközi labdarúgótornát, melyen részt vettek a kökényesdi (erdélyi) és a nevetlenfalui öregfiúk, továbbá a nevetlenfalui, illetve a halmi határőrparancsnokság és a két vámhivatal futballcsapatai.

Elsőként Oroszi József, Nevetlenfalu, Batár, Akli, Aklihegy és Újakli polgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, valamint a meghívott vendégeket, köztük Milován Sándort, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét, megyei tanácsi képviselőt, Milován Jolánt, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, Incze Lajost, Halmi polgármesterét, Simon Leventét, Kökényesd polgármesterét, Vessa Coelit, a Kolozsvári Regionális Vámhivatal parancsnokát, Crisan Virgil halmi határőrparancsnokot, Árvai Erzsébetet, a Nagyszőlősi Járási Állami Közigazgatási Hivatal apparátusának vezetőjét, valamint Pavel Ivanyigát, a Nagyszőlősi Vámhivatal parancsnokhelyettesét. Ezután a labdarúgótorna megszervezésében játszott szerepükért dicsérő oklevélben részesítette a halmi, illetve a nevetlenfalui határőr-parancsnokságot és a két vámhivatalt, a kökényesdi öregfiúk csapatát, Kocsis Mihályt, a legidősebb nevetleni vámost, Pados Miklóst, a nevetlenfalui öregfiúk csapatkapitányát, Imszticsei Mihályt, a nevetlenfalui futballcsapat edzőjét, valamint Csűry Viktort, az utóbb említett focicsapat vezérszurkolóját és támogatóját. Árvai Erzsébet pedig a járási állami közigazgatási hivatal díszoklevelét nyújtotta át Oroszi Józsefnek, a községek fejlesztéséért tett erőfeszítéseiért.

Ezt követően szólásra emelkedett Milován Sándor, aki a KMKSZ nevében üdvözölte a megjelenteket, s kifejtette, miért is tekinti hasznos rendezvényeknek a falunapokat. Tamási Áron Ábel a rengetegben című regényében az öreg székely azt válaszolja a fiatal Ábelnek az élet értelmére vonatkozó kérdésére: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Nos, a szovjet feudalizmus korszakában ez az otthon leszűkült a házunkra, mert a szovjethatalom elvette a földet is, amin a házunk állt. Most viszont kibővíthetjük otthonunkat az utcánkra, a településünkre, sőt egész Kárpátaljára, s ebben a folyamatban jelentős szerepet játszanak a falunapok, melyek elősegítik, hogy otthon érezzük magunkat községeinkben. Végezetül pedig – témát váltva – a felszólaló kitért a közösségért végzett munka fontosságára, leszögezve: amit a közösségért teszünk, azt mindig magunkért is tesszük.

A felszólalásokat követően, a közönség élénk tetszésnyilvánításától kísérten, egymást váltották a kulturális program előadói. Fellépett a nevetlenfalui Aranykalász Néptáncegyüttes, a Nevetlenfalui Művészeti Iskola szaxofonduója, ifj. Csetneki Ferenc, Nagy Alex, a táncdalokat előadó Nagy Réka és Domokos Krisztián. A tiszapéterfalvai Dixieland Band, valamint a tiszapéterfalvai Stílus együttes könnyűzenei számokat mutatott be, míg Csele Réka klarinéton játszott, Sztojka Vanessza pedig sanzonokat énekelt.

A kulturális programot követően a labdarúgók vették birtokba a futballpályát. A hat csapat két csoportot alkotott, az egyikben a halmi és a nevetlenfalui vámosok, valamint a nevetlenfalui öregfiúk, míg a másikban a halmi, illetve a nevetlenfalui határőrök és a kökényesdi öregfiúk kaptak helyet, s körmérkőzések során döntötték el a csoportokon belüli elsőséget. A két második helyezett, a nevetlenfalui határőrök, valamint a nevetlenfalui öregfiúk csapata vívta meg azután a bronzmérkőzést, melyen nagy csatában, minimális különbséggel, 1-0-ra nyertek a határőrök. A tornagyőzelemért pedig a két csoportelső, a halmi határőrök és a nevetlenfalui vámosok csapata küzdött meg egymással, ám a mérkőzés végét jelző bírói sípszóig sem tudtak begyötörni egy árva gólt a kapukba, így a 0-0-s végeredmény után következhetett a tizenegyespárbaj, melyet a határőrök bírtak jobban idegekkel, kapusuk két pontrúgást is hárított, így megnyerték a párbajt s ezzel a tornagyőzelmet is.

Végezetül este utcabál zárta a falunapot, melyen a Stílus együttes szolgáltatta a zenét.


Vissza a hírekhez