Szakképzés magyar nyelven

A kilencedik osztályt befejező fiatalok jelentkezését várják a Beregszászban a most induló II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézetébe, ahol felsőfokú ifjú szakember (molodsij specialiszt) szintű okleveleket szerezhetnek a következő szakokon: óvodapedagógia, szocálpedagógia, alkalmazott matematika, turizmus, valamint könyvvitel szakokra. A képzésekre felvételizhetnek a 9. és 10. osztályt már befejezett fiatalok is – tudtuk meg Soós Katalintól, az intézet igazgatójától.

A szakképzési intézet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola alegységeként, egy szeptemberre elkészülő gyönyörű új épületben kezdi meg működését, ahol a fiatalokat a főiskola tanárai mellett a komoly tapasztalattal rendelkező középiskolai tanárok fogják oktatni.

A meghirdetett szakokon három év elteltével vehetik kézhez az oklevelüket és az érettségi bizonyítványukat a diákok, kivéve a turizmus szakot, ahol három és fél éves lesz a képzés, valamint az alkalmazott matematika szakot, ahol pedig négy évig tart a képzés.

Az igazgatónő a szakok kapcsán elmondta, hogy mindegyik olyan, amely iránt kereslet van a munkaerőpiacon, például az alkalmazott matematika szak egy informatikai mérnök-technológus képzés, ahová a matematika mellet az informatika iránt érdeklődő fiatalokat is várják, elsősorban különféle számítógépes hálózatok kiépítésére, működtetésére és karbantartására képeznek majd jól felkészített rendszergazdákat.

Mindig van kereslet a könyvvitel szak iránt is, hisz ma már minden magáncégnél szükség van könyvelőre. A felsőfokú szakképzési intézetben megszerzett oklevelek államilag elismertek, amelyekkel a most induló intézmény végzősei könnyen találnak majd munkát.

A szociálpedagógia viszonylag egy új szakma, melyet azért hoztak létre, hogy képzett szakemberek tudjanak segíteni olyan hátrányos helyzetű gyerekeknek, akiknek tanulási, mentális, beilleszkedési és egyéb problémáik vannak. Tulajdonképpen szociálpedagógusokat alkalmazni kellene iskolákban, óvodákban, nyári táboroztatásoknál, turisztikai központoknál, árvaházakban, bentlakásos iskolákban és minden olyan intézményben, ahol gyermekekkel és ifjúsággal foglalkoznak. A jövőben ez így is lesz. Igény van rá, ezért indította el a főiskola a képzést. A szakirány egyedülálló magyar nyelven, és Ukrajna-szerte is hiányszakmának számít.

A turisztikai szolgáltatások szakképzést választók is államilag elismert diplomát kapnak. Idegenvezetéssel, túraszervezéssel, turisztikai tanácsadóként akár utazási irodában, turisztikai felügyelőként, turisztikai és szállodai felelősként tudnak majd elhelyezkedni, vagy akár saját vállalkozásba kezdeni.

És a legfontosabb, hogy a képzés bejezése után azonos szakirányban független külső tesztek (ZNO) nélkül felvételizhet belső vizsgákkal második vagy harmadik évfolyamra főiskolai vagy egyetemi szintű képzésre.

A jelentkezőknek minden szakra két felvételi vizsgát kell tenniük. A minisztérium által előírt kötelező felvételi vizsga az ukrán tollbamondás, ezenkívül alkalmazott matematika és könyvvitel szakon matematikából kell még felvételi vizsgát tenni. Turisztikai szolgáltatások szakra földrajzból, míg óvodapedagógia szakra biológiából, szociálpedagógiára pedig világirodalomból van felvételi vizsga. A vizsgatesztek a 2013-as, kilencedikes vizsgák alapján letek összeállítva. A tételsorok ukrán és magyar nyelven letölthetőek a Rákóczi-főiskola honlapjáról. Felvételi vizsgát magyar és igény esetén ukrán nyelven is lehet majd tenni.

A jelentkezőknek a kilencedikes bizonyítvány mellett, az anyakönyvi kivonatukat és azok fénymásolatát, a személyazonosító kódszámukat (identifikacijnij kod), 6 db 3x4-es fényképet és 086-os formátumú orvosi igazolást kell benyújtaniuk, illetve a kiskorúaknak legalább az egyik szülővel együtt kell megjelenni.

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Felsőfokú Szakképzési Intézete a felvett diákok számára kollégiumot is tud biztosítani – az egyházakkal kötendő szerződések alapján.

Soós Katalin hangsúlyozta, hogy az intézmény akkreditációja minden szükséges szinten megtörtént, a felvett diákok bekerülnek egy országos elektronikai nyilvántartó rendszerbe (EDEBO), és végül államilag elismert oklevelet és érettségi bizonyítványt kapnak a kezükbe a tanulmányi idejük végén.


Vissza a hírekhez