Gyereknap Sislócon

Három szomszédos település, Sislóc, Botfalva és Ugtarnóc KMKSZ-alapszervezetei közösen szerveztek gyereknapot a Sislóci Dobó István Középiskolában. A sikeres tavalyi rendezvény után az idein még több szórakoztató program várta a gyerekeket.

A középiskola udvarán Kovács Lívia ungvári bohóc szórakoztatta a gyerekeket. Lencsik István és Margit, valamint Katona Zsolt testnevelő tanárok különféle ügyességi versenyeket szerveztek. A sátrakban pedig gyöngyfűzést tanulhattak Komonyi Melindától és Komonyi Krisztinától. Kosztik Katalin különböző alapanyagokból kulcstartókat, fülbevalókat, szélharangokat készített ügyes kezű alkalmi segítőivel. A helyi középiskola rajztanára, Bilcsik Róbert arc- és testfestőként kamatoztatta ez alkalommal tehetségét.

A sok-sok gyerek és szülő mellett a gyereknapon meghívott vendégként jelen volt többek között Czikó Anita ungvári magyar konzul, Balogh Lívia, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének elnöke, Héder János, a Kárpátaljai Református Egyház főjegyzője, ungtarnóci lelkész, Mackó István, az Ungvári Járási Tanács alelnöke, valamint Szallár Sándor, a KMKSZ Ungvári Középszintű Szervezetének alelnöke, az Ungvári Járási Tanács KMKSZ-frakciójának vezetője.

Délután megérkezett Sislócra Csernik Szende székely mesemondó és lábbábos is, akit körbeültek a gyerekek és szüleik, majd mindjárt el is magyarázta ízes székely tájszólással, hogy miért is húzott bábokat a lábára: "Az én csóré lábacskámat megcsípte a csihány, s azóta es vakarózik, s addig-addig, míg mára felhúztam a bábukat lábaimra, Mókára és Tréfára, hogy ne viszkessenek annyira, hanem járják el a székelynép jóízű mesécskéit. S ha nem es pityókát mesélek, akkor murkot aprítok lapítón, s ha nem es hiszitek el, a cseszle csípjen meg benneteket!" Majd következtek a tanulságokban bővelkedő székely népmesék a furfangos szegény emberről és a művészetért jól megszenvedő farkasról, na meg a kásahegyről, amely történet elmesélésébe Szende a szereplés lehetőségétől vissza nem riadó sislóci szülőket és egy kislányt is bevont.

A nap végén a szervezőktől megtudtam, hogy szívesen szerveznek hasonló rendezvényeket, remélik, a támogatóknak köszönhetően lesz rá módjuk jövőre is, harmadszor.


Vissza a hírekhez