Magyar fiú a kelet-ukrajnai harcok első kárpátaljai áldozata

Katonai tiszteletadás mellett temették el hétfőn Beregszászban Popovics Rolandot, az ukrán hadsereg 19 éves szerződéses katonáját, aki Kárpátaljáról elsőként vesztette életét a kelet-ukrajnai harcokban.

Popovics Rolandtól a beregszászi városi művelődési házban vettek végső búcsút részben magyar nyelven celebrált pravoszláv szertartás szerint. A munkácsi 128-as gépesített lövészdandár szerződéses katonája a kelet-ukrajnai terrorellenes művelet során, harci feladat teljesítése közben esett el.

Popovics Roland július 22-én lett volna húsz éves, de sajnos június 14-én lelőtték Luhanszk közelében. A halála körülményeiről Petrjuk őrnagy az M-stúdió TV-csatornának elmondta, hogy a beregszászi katona egy civil járművet próbált megállítani az egyik ellenőrzőposztnál, de a járműben ülő civil ruhások rálőttek és halálosan megsebesítették.

Roland 2011-ben, miután leérettségizett, szerződéses katonának ált, akkor nem sejtette, hogy ez akár az életébe is kerülhet.

A hősi halott katonai tiszteletadás mellett zajló temetésén megjelent Valerij Luncsenko, Kárpátalja kormányzója, Ivan Vaszilcjun ezredes, Kárpátalja hadkiegészítő parancsnoka és Babják Zoltán, Beregszász polgármestere is. Magyarország nevében Tóth István beregszászi magyar főkonzul helyezte el a kegyelet koszorúját a beregszászi hős katona koporsójánál. Roland szüleinek egyetlen gyermeke volt, édesanyjával, Katalinnak és édesapjával, Istvánnal együttérez az egész város. A hős katonát több ezren kísérték utolsó útjára, a beregszászi katolikus temetőbe, nyitott koporsóját katonatársai vállukon vitték végig a városon. A temetőben díszsortüzek robaja mellett helyezték sírjába, egy értelmetlen polgárháború első kárpátaljai áldozataként.

A temetőben a Szvoboda párt egy gyászszalagos ukrán zászló alá tömörült aktivistái Vaszil Vovkunovics városi pártelnök vezetésével oda nem illő módon kiabálni kezdték ismert jelszavaikat: "Dicsőség Ukrajnának! Dicsőség a hősöknek! Halál az ellenségre!" Az utolsó jelszó hallható felháborodást váltott ki a tudósítónk közelében álló emberekből. Amikor a szélsőjobboldali Szvoboda párt aktivistái rövid szünet után ismét skandálni kezdték jelszavaikat, Emil Vojtovics beregszászi pravoszláv pópa énekelni kezdett, és a vele éneklők elnyomták a hangoskodó kisebbség hangját. Ezzel is jelezve, hogy Istennek tetszőbb, ha a gyilkolásra buzdító jelszavak kiabálása helyett az ország békéjéért imádkozunk.


Vissza a hírekhez