Ukrajna délnyugati részében fekvő megye területén húzódnak az Erdős Kárpátok (újabbkori terminológiával: Ukrán Kárpátok) déli lejtői és a lábuknál kezdődő alföld. Kárpátalja északkeleten a Lemberg (Lvov) és Ivano-Frankovszk megyével, délen Romániával és Magyarországgal, nyugaton Szlovákiával és Lengyelországgal határos.
Területe 12 800 km2. Négyötödét hegyek borítják, és csak egyötöde síkság. A hegyvidék három vonulatból áll: az egykori határt és vízválasztót a Beszkidek és Gorgánok vonulata jelzi. Ezzel párhuzamosan húzódik egy tagoltabb hegylánc, amelyet csak az utóbbi időben különítettek el a geográfusok, s újabbkori nevén a tájra jellemző magashegyi rétek nevéről Polonina-hegységnek neveznek. A hegyvonulat harmadik – vulkanikus – része a Vihorlát-Gutini hegylánc (mai nevén Ungvár-Huszti hegyek). Kárpátalja délkeleti – Romániával határos részén találjuk a Máramarosi havasokat (újabbkori nevén: Hucul Alpok). Délnyugaton terül el – mai hivatalos nevén – a Kárpátaljai alföld, vagyis a Tiszahát.
Történeti földrajzi szempontból a mai Kárpátalja a hajdani Északkeleti-Felvidék – mint a Kárpát-medence legkisebb hegyvidéki peremtája – központi részén található, s összesen 19 200 km2-nyi területből 12 800-at foglal el. Geográfusaink ugyanis e század közepéig – az egységes kárpát-medencei szemléletnek megfelelően az azóta három országhoz – Csehszlovákia, Ukrajna és Románia – tartozó területet Bártfától északra fekvő Zborói-hágótól és a Radnai-havasokban lévő Borsai-hágóig Északkeleti-Felvidéknek nevezték.
A megye területe 13 közigazgatási járásra oszlik, ahol 10 város, 28 városi jellegű (mezőváros, nagyközség) település, 561 község és kistelepülés található. A megye székhelye Ungvár (Uzshorod). Ungvár, Munkács (Munkacseve) és Huszt területi jogú város, a többi hét pedig: Beregszász (Berehove), Nagyszőlős (Vinohragyiv), Ilosva (Irsava), Rahó (Rahiv), Szolyva (Szvaljava), Técső (Tyacsiv) járási jogú város, valamint Csap (Csop) városa. További közigazgatási járási központ Nagyberezna (Velikij-Bereznij), Volóc (Volovec), Ökörmező (Mizshirja), Perecseny (Perecsin), amelyek nagyközségek.
Kárpátalja lakott helységei közigazgatásilag 257 községi tanácshoz tartoznak.
Nagyobb, városi típusú települései a következők: Tiszaújlak (Vilok) és Királyháza (Korolevo), Bustyaháza (Bustino), Aknaszlatina (Szolotvino), Taracköz (Tereszva) és Úrmező (Ruszke Pole) a técsői járásban található.
Járásai:
|
beregszászi (berehovói), huszti (huszti), ilosvai (irsavai), munkácsi (munkacsevói), nagybereznai (velika bereznai), nagyszőlősi (vinohradovói), ökörmezői (mizshirjai), |
perecsenyi (perecsini), rahói (rahovói), szolyvai (szvaljavai), técsői (tyacsevói), ungvári (uzshorodi), volóci (voloveci). |
A nagybereznai, a volóci, az ilosvai, az ökörmezői és a perecsenyi járásoknak nincs számottevő magyar lakossága.
Kárpátalja a Kárpát-medence északkeleti részét foglalja el. Észak, északkelet s kelet (Ukrajna) felől az Északkeleti-Kárpátok, délről a Tisza felső szakasza, nyugatról az Ung völgye határolja. A terület mintegy egyötöde hegyvidék. Az Északkeleti-Kárpátok a történelmi Magyarországot határoló hatalmas hegységkoszorúnak az Ondava völgyétől a Borsai-hágóig húzódó része. A külső vonulatot alkotják a legkeményebb kőzetek, ezért a legváltozatosabb formájú, rajzolatú s mély völgyek tagolják. Részei az Erdős-Kárpátok, a Keleti-Beszkidek s a Máramarosi-havasok (utóbbi részben a mai Románia területén van). A hegyvonulat legalacsonyabb része az Erdős-Kárpátok (800 m), a Keleti-Beszkidek 1400 m körüliek, a legmagasabb csúcsok (1600-2000 m) a Máramarosi-havasokban vannak. A meredek bástyaként emelkedő Keleti-Beszkidek főbb csúcsai: a Starostyna 1230 m, a Ruszkiput 1311 m, a Pikuj 1405 m magas. A Máramarosi-havasokból a Hoverla 2058 m, a Pop Iván 1940 m magasan emelkedik ki.
Az Északkeleti-Kárpátok gerincén széles hágók vezetnek át. Az Ung folyó völgyéből az Uzsoki-hágó (889 m), a Latorca völgyéből a Vereckei-hágó (841 m), a Fekete-Tisza völgyéből a Tatár-hágó (961 m) biztosítja a kényelmes átjárót.
A külső vonulat a vízválasztó. A keleti oldalán eredő folyók a Dnyeszterbe, a nyugati oldalán eredők a Tiszába folynak. A központi vízválasztó gerinc belső szegélyén kialakult, hosszan elnyúló mélyedést vagy medencesorozatot nevezik Verhovinának vagy Ruténföldnek. Ezen a területen, amelynek nagy része kaszáló és rét, ered a Tisza (Fehér- és Fekete-Tisza) és mellékfolyói (Latorca, Tarac, Nagyág, Talabor).
Az Alföld peremén emelkedő vulkáni eredetű hegyvonulat 1000 méter fölötti részei a Vihorlát, a Szinyák, a Borlogyil. Alacsonyabb vulkanikus kúp a Nagyszőlősi-hegység.
Kárpátalja délnyugati, déli részén az Alföld széléhez-pereméhez kapcsolódó Tisza menti törmeléklejtő s a Szatmár-Beregi-síkság húzódik. A belső vulkáni övezetben néhány mészkőszirt – a homonnai, a munkácsi s a Tisza mentiek – élénkítik a területet.
Kárpátalja 1918-ig a történelmi Magyarország része volt. Területét négy vármegye: Bereg, Máramaros, Ugocsa és Ung alkotta. Bereg a régi tiszántúli kerületben a Tisza jobb partjának egyik vármegyéje volt, 3783 km2 területtel. Határai északon Galícia, keleten Máramaros, Ugocsa megyék, délen Szatmár megye, nyugaton Szabolcs és Ung megyék voltak. Népessége 1910-ben mintegy 235 000 volt.
Máramaros vármegye az ország legnagyobb – 9716 km2 területű – törvényhatósága volt, Galícia, Bukovina, Bereg, Szatmár, Szolnok-Doboka, Beszterce-Naszód megyék között. Lakóinak száma 1910-ben 360 000 körüli volt.
Ugocsa megye 1213 km2 területével legkisebb volt az országban. Bereg, Máramaros és Szatmár vármegyék övezték a 92 000 körüli lakosú megyét.
Ung vármegye 3230 km2 területű volt, mintegy 162 000 lakossal (1910-ben), Galícia és Bereg, Szabolcs, Zemplén megyék szomszédságában.
Kárpátalja folyói a Felső-Tisza medencéjének vízrendszeréhez tartoznak, az Északkeleti-Kárpátok homokkő-övezetének bővizű rétegforrásaiból erednek. A fő folyó a Tisza, amely a Máramarosi hegyekben ered, két forráspatakból, a Fekete- és Fehér-Tiszából egyesül. Mellékfolyói a Borzsa, Talabor, Tarac, Latorca, Ung, Nagyág. A kisebb folyók a Zsdenyova, Kis- és Nagy-Pinye, Dusina, Viznicze, Sztara, az Ilosva és Szinyanka. Tavai közül a legjelentősebb a Vihorlát-hegységben kialakult Szinevér-tó. Máramarosban az Ozorai-tó.
A terület nagyon gazdag ásványtartalmú forrásokban, gyógyvizekben. Ásványos források vannak: Uzsokon, Szolyván (Szvaljava), Királyfiszálláson (Szalocsina), Polenán (Poljana), Ploszkó-, illetve Dombostelken (Ploszkoje), Szarvaskúton (Olenyovo), Iványiban (Ivanovci), Gyertyánligeten (Kobileckaja Poljana), Visken (Viskove). Konyhasós forrás az aknaszlatinai (Szolotvina), királymezői (Uszty-Csorna).
Jelentős gyógyfürdők találhatók Aknaszlatinán, Kovászón (Kvaszovo), Polenán, Sajántelepen (Sajan).
Kárpátalja területe gazdag ásványi kincsekben. Legnagyobb értéket a sóbányák képviselnek, amelyek Aknaszlatinán találhatók. Értékesek a barnaszén-, a kaolinlelőhelyek. Kövek közül a mészkő, bazalt, andezit, diabáz előfordulása gyakori, kisebb mennyiségben található márvány, opál, jáspis, a Máramarosi-havasokban a hegyi kristály, az ún. "Máramarosi gyémánt". Vasércet Munkács környékén (Bilke) bányásztak a XX. századig.
A viszonylag alacsony gerincű Északkeleti-Kárpátok nem töltenek be klímaválasztó szerepet. Ezért Kárpátalján a kelet-európai kontinentális és a nyugat-európai óceáni hatások is jelentkeznek. Az időjárás ezért itt rendkívül változatos, szeszélyes, hűvös és csapadékos. A magasabb területeken, elsősorban Rahó környékén, korán beköszönt a tél. Gyakran pusztítanak a kora tavaszi és késő őszi fagyok. Az egykori Ung és Bereg megye déli részének és Ugocsa megyének éghajlatában kontinentális hatás érvényesül, bőséges csapadékkal. Az egykori Bereg s Ung megye hegyes vidékei a hegyvidékre jellemzően hűvösebb és változékonyabb éghajlatúak, csapadékban bővelkednek.
A Kárpátok növényzete önálló flóratartományt képez. Megtalálhatók itt a közép-európai flóraelemek, az alpesi és a különféle őshonos növényfajok. Természetes növénytakarója a zárt erdő, a fenyvesek, a tölgyesek és bükkösök zónája. A fenyőfajok (1200 m felett) közül a jegenyefenyő, vörösfenyő, fekete fenyő, erdei fenyő fordul elő. 1200 m alatt a bükkösök, a tölgyesek jellemzők. Lombos fák közül a szil-, a juhar-, a kőris- s a cserfa fordul még elő.
A havasok (2100 m felett) flórája rendkívül gazdag, számos őshonos növény található meg itt, szegfűfélék, rododendronok, erdélyi ibolya, nárcisz, ciklámen, havasi gyopár.
A síkvidéken, az alsó régiókban az Alföld, illetve Felső-Tiszavidék növényvilága található. Jellemző a tölgy-, kőris-, nyárfa, fűzfa, éger-, szilfa. Aljnövényzetként: a galagonya, fagyal, mogyoró, kecskefüzér fordul elő.
A jellemző lágyszárúak közül néhány: gyöngyvirág, nárcisz, gólyahír, nyári tőzike, kockás liliom, sáfrány, hóvirág, baracklevelű csengettyűke, ökörfarkkóró.
A hegyekben előforduló emlősállatok: medve, farkas, vaddisznó, hiúz, borz, vadmacska, hermelin, nyest, szarvas, mókus, nagypele, mogyoróspele. A Vihorlátban rezervátumban a bölény is megtalálható. Ragadozó madarak közül a sas, sólyom, ölyv, kánya, törpesas, vándorsólyom fordul elő. Az óriásbagoly, az uhu is, de a törpekuvik is megtalálható. Színes tollú madarak: a szalakóta, jégmadár, gyurgyalag s a havasok kolibrije, a hajnalmadár. A sík területek, vizek madárvilágából a kormorán, a réce-fajták (füstös, fütyülő, csörgő) a vetési ludak, lilikek, gémek, búvárok, vöcskök, sirályok, csérek említendők.
Forrás: